Szórakozás

Molnár Piroska: Nem mondhatom a kollégáknak, a közönségnek, hogy már nem bírom, pedig ez az igazság

RTL Klub
RTL Klub
Forgatni viszont már nem tervez többé.

Molnár Piroska tavaly októberben a Blikknek beszélt arról, hogy bár teszi a dolgát színésznőként, egyre kevesebb élvezetet talál a munkájában. A Nemzet Színésze most ismét a portálnak szólalt meg a témában, a beszélgetés során pedig egyebek közt azt is elárulta, hogy nem tervez már több filmben szerepelni.

Nyolc darabban játszom, de nem lesz több, már nem lesz új premierem. Most így gondolom, és abban is biztos vagyok, hogy több filmet sem forgatok. Tavaly készült el Csendes éj címen az a film, amelyben egykori tanítványommal, Vilmányi Benett-tel ketten játszunk. Ezt hamarosan láthatja majd a közönség a mozikban, hogy pontosan mikor, azt én sem tudom. A színházaknak, Tháliának, a Rózsavölgyi Szalonnak, az Orlai Produkciónak egyszerűen nem mondhatom, hogy köszönöm, elég volt, elfáradtam

– magyarázta a színésznő, aki mint mondja, még úgy szocializálódott, hogy amit az ember elvállal, azt mindenképpen teljesíti, nem hagyja abba.

Nem mondhatom a rendezőnek, a kollégának, a közönségnek, hogy már nem bírom. Pedig ez az igazság. Túl vagyok egy térd- és egy szívműtéten, beépített pace­maker segíti az életemet, már nincs hova és miért ugrálnom, bizonyítanom. Azt korábban is mondtam, és ehhez tartom magam most is: bármennyire nehéz már színésznek lennem, miattam darab soha nem maradt és nem is marad el. Hacsak nem haldoklom.

Jövőbeli terveit illetően Molnár azt is megosztotta a lappal, hogy ha minden jól alakul, fogadott unokájával, Gergővel a nyáron Horvátországba utaznak majd, ellátogatnak egy apró üdülőfaluba, ahol a színésznő annak idején, fiatalabb korában számtalan alkalommal megfordult már.

Valóságos időutazás lesz ez, mintha visszaautóznék, visszarepülnék a fiatalságomba. Nem vágyom én már semmiféle tömegrendezvényre, ha tehetem, és nem kell színházba mennem, itthon vagyok. Tévét még véletlenül sem nézek, inkább olvasok. Próbálok minél kevesebb hírt hallgatni, mert mindenről megvan a véleményem, de ezt inkább megtartom magamnak

– szögezte le.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik