Szórakozás

Élő adásban törte össze párja szívét egy ausztrál férfi

Szomorú véget ért egy vidámnak szánt rádióműsor február 29-én, Ausztráliában. Egy fiatal nő élő adásban kérte meg párja kezét, a férfi azonban nem mondott igent.

Egy ír népszokás szerint február 29-én, vagyis négyévente egyszer nők is megkérhetik a férfiak kezét. Ezt a hagyományt próbálták feleleveníteni a Fifi, Fev & Nick című rádióműsor készítői, amikor arra bátorították női hallgatóikat, hogy kérjék meg élő adásban a párjuk kezét – írja a New York Post.

A műsorba egy Carly nevű nő is betelefonált, hogy megkérje párja, Brad kezét, akivel már öt éve járnak együtt. A nő megható szöveget mondott arról, mennyire szereti a férfit és mennyire szerencsésnek érzi magát, hogy vele lehet, és elmondta, szeretné, ha ez élete végéig így lenne.

A férfi dadogva habogott arról, hogy reméli csak vicc az egész, majd amikor kiderült, hogy nem az, azt mondta, ő is szereti nőt, de a házasság túl komoly dolog ahhoz, hogy egy rádióműsorban beszélgessenek róla. Carly már szólt bele a telefonba, hirtelen megszakadt a vonal.

Fev, az egyik műsorvezető azt mondta, ez volt karrierje legkellemetlenebb pillanata.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Fifi, Fev & Nick (@fififevnick)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik