Szórakozás

Szabó Ádám: Egész életemben arra vártam, hogy egy nő azt mondja, szeretne tőlem gyereket

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Felesége mellett adatott meg mindez.

Szabó Ádám és felesége, Farkas Jennifer nemrég egy reggeli műsorban jártak, ahol arról meséltek, idén a gyerekvállalás lesz az egyik elsőszámú prioritás az életükben. Az énekes most arról mesélt, feleségével nagyon jó a házasságuk, építik egymást – idézi a story.hu.

Mostanra a hibákat, amikkel meg kellett küzdenünk, kijavítottuk. Bevallom, egész életemben arra vártam, hogy egy nő azt mondja, szeretne tőlem gyereket. Előttem ott volt a szüleim gyönyörű példája, és egy álmom vált valóra, amikor Jennifer­ azt mondta, hogy szeretne velem családot alapítani. Eddig egyetlen nő mellett sem éreztem azt, hogy szeretnék édesapa lenni, valami mindig hiányzott, de ez most megváltozott.

Farkas Jennifer hozzáteszi, az ő életében mindig volt valamifajta űr, ezt végül énekes férje töltötte be. Szabó felesége nem akart eddig gyereket sem vállalni, ugyanis negatív példát látott a házasságok terén: szülei elváltak, ő pedig nem volt biztos abban, hogy a saját gyereke nem fogja ugyanezt átélni.

Ám az énekes mellett készen áll a baba érkezésére.

Kapcsolódó
„Közös Messengerünk van” – Szabó Ádám és felesége egy okostelefonon osztoznak, de azt sem viszik magukkal mindenhová
Az énekes azt mondja, sokkal szabadabbnak érzi magát, mióta leszámolt a telefonfüggőségével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik