Szórakozás

60 forintért vette, most 6,5 millió forintos összegért adta el a Harry Potter ritka példányát

Ennél korábbi Harry Potter-kötet nem létezik.

Egy antikváriumban akadt a keze ügyébe egy brit férfinek, még 1997-ben a Harry Potter és a bölcsek köve egy próbanyomata. 13 pennybe került neki, ami mintegy 60 forint, meg is vásárolta, ezt és még pár másik regényt, összesen 40 pennyért – írta a Mirror.

1997-ben a „javítás nélküli próbanyomatból” mindössze kétszázat nyomtatott ki a Bloomsbury kiadó, úgyhogy olyan ritkaságszámba megy, hogy most a Hansons aukciós ház árverésén 14.432 fontot (6,6 millió forintot) ért meg egy brit vásárlónak.

A londoni, de Bolognában élő eddigi tulajdonos azt mesélte, 1997-ben, 26 évesen éppen csak visszaköltözött a brit fővárosba, mikor szert tett a könyvre.

Nem volt sok pénzem, de a szombat délelőttöket szerettem az antikváriumok átböngészésével tölteni. Beugrottam az egyik szokásos helyemre, egy antikváriumba, ami a Crystal Palace-i főút mellett található, Agatha Christie-ket kerestem. Egy könyvkupac volt ott egy kosárban a földön, darabja legfeljebb 40 pennyért.

A Harry Potter – talán véletlenül – is ott volt Agatha Christie, Dorothy Sayers, Ngaio Marsh kötetei között. Végül az eddigi tulajdonos három könyvet vett meg, összesen 40 pennyt adott ki, állítja,

Az igazat megvallva, nem is néztem meg rendesen.

Azóta vitte magával, éppen ahova költözött, Kínába, Tajvanba, vissza az Egyesült Királyságba, majd legutóbb Olaszországba. Olvasatlanul.

A példány a hálószoba könyvespolcának a hátuljába került, de a tulaj gyerekei Harry Potter-rajongók lettek, ezért megkereste. A négy gyerek – 12-26 év közöttiek – sem olvasta el, jobban szeretnek filmeket nézni.

Egy este unatkoztam, az interneten szörföltem, mikor elém került egy cikk a Harry Potter-könyvek hihetetlen árairól.

– emlékszik vissza, ami után nyomban fel is vette a kapcsolatot egy könyvszakértővel, Jim Spencerrel, aki megerősítette, milyen értékes példány van a tulajdonában.

Ez a Potter-könyvek első nyomtatott verziója.

Annyira próbanyomat, hogy még az író neve is el van írva két helyen: a J. K. Rowling helyett egyszer J A Rowling, a másik oldalon pedig Joanne Rowling szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik