Szórakozás

Rúzsa Magdi a hármas ikreiről: Lujzika fényévekre van a fiúktól, néha azt érzem, egy év különbség van közöttük

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI
Az énekesnő szerint gyerekei teljesen más személyiségek, különböző érdeklődési körökkel.

Rúzsa Magdi ikergyerekei, Lujza, Keve és Zalán nemrég lettek kétévesek. Az énekesnő hétvégi arénakoncertje mellett róluk is mesélt a Tények Pluszban.

Három teljesen különböző személyiségről beszélünk, tehát nagyon izgalmas látni őket egymás mellett, hogy hogyan fejlődnek. Lujzika fényévekre van a fiúktól, ő eleve nagyon cserfes. Néha azt érzem, mintha egy év különbség lenne közöttük, ő annyival gyorsabb csomó mindenben, kommunikatívabb. A fiúknak is megvannak a maguk dolgai, mindenkinek a saját kis érdeklődési köre – ezt tök jó látni

– mondta el a TV2-nek Rúzsa Magdi, majd így folytatta:

Rengeteget vagyok velük, sőt, állandóan velük vagyok, és ez is ad egy másfajta perspektívát: rajtuk keresztül látod újra a világot, meg tudsz örülni a napocskának meg a hóvirágnak, ami mellett évek óta csak úgy elsétáltál, mert rohanni kell. Ők eléggé visszalassítottak, és megtanítottak arra, hogy a valós világot jobban lássam.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik