Szórakozás

Hiába sütnek 300 ezer forintos steakeket, még Salt Bae éttermében is próbálnak spórolni a fűtéssel

LOIC VENANCE / AFP
LOIC VENANCE / AFP
De a sószórási technikájáról ismert török sztárséf londoni éttermének tájékoztatása szerint nem az elszálló energiaárak miatt szánták rá magukat a rezsicsökkentésre.

Lehet, hogy a legdrágább steakjük 680 fontba kerül, de még a Salt Bae néven mémmé váló extravagáns török séf, Nusret Gökçe londoni éttermében is kikapcsolják a fűtést a növekvő energiaszámlák közepette.

A Knightsbridge-i Park Tower hotelben található Nusr-Et steakhouse az olyan drága fogásairól ismert, mint a 680 fontos (307 ezer forintos) wagyu szelet, vagy a 630 fontos (285 ezer forintos) óriás tomahawk steak, és hatalmas nyereséget is termel. De ennek ellenére a Guardian szerint még ebben az étteremben is igyekeznek spórolni a rezsin.

Az éttermet üzemeltető, török sztárséf által alapított cég a legújabb beszámolójában azt közölte, hogy az adózás előtti nyereségük 44 százalékkal, közel 3,3 millió fontra, azaz 1,5 milliárd forintra nőtt 2022-ben, míg a forgalmuk ugyanebben az időszakban elérte a 13,6 millió fontot (6,2 milliárd forintot), ami közel 66 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

A 2021-ben megnyitott étterem az elmúlt években csökkentette árait, és az olyan jellegzetes ételeit is levette az étlapról, mint az 1450 fontos (657 ezer forintos) aranyozott steak – így jelenleg az egyetlen nemcsak aranyárú, hanem külsőleg is aranyozott fogások egy 50 fontos (23 ezer forintos) pisztáciás baklava.

A beszámolóban azt írják, hogy az étterem az elmúlt időszakban igyekezett lépéseket tenni a hatékony energiafelhasználású működés felé. Például azzal, hogy lekapcsolják központi fűtést azokban az időszakokban – a csúcsidőben és a zárás után –, amikor a fűtési igény alacsonyabb. Illetve azzal, hogy az étterem zárva tartásának idejére a világítást is lekapcsolják.

Sőt, a rezsicsökkentés jegyében a felújításkor LED lámpákkal, és „energiatakarékos szigeteléssel” is felszerelték a vendéglátóipari egységet.

Azonban az étterem vezetése szerint a spórolás nem az elszálló energiaárakkal szemben vívott harc jegyében történik, hiszen a tulajdonosok tavaly is milliós nagyságrendű osztalékot kaptak. A brit lap cikkére reagáló közleményükben. A  megtakarítások a „márkánk teljes szénlábnyomának csökkentésére irányuló erőfeszítések részét képezik” – írták a brit lap cikkére reagálva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik