Szórakozás

Cillian Murphy tökéletesen érti, miért tartja őt Matt Damon „a lehető legrosszabb arcnak egy asztaltársaságban”

Stephane Cardinale - Corbis / Corbis / Getty Images
Stephane Cardinale - Corbis / Corbis / Getty Images
Nemrég egymás oldalán játszottak az Oppenheimerben.

Matt Damon nemrég a 60 Minutes című interjúműsorban szerepelt, ahol azt mondta Cillian Murphyről, hogy kollégája az „elképzelhető legrosszabb asztaltársaság”. Ők ketten az Oppenheimer című Christopher Nolan-filmben szerepeltek együtt.

Mint azt a CNN írja, Murphyhez is eljutott Damon véleménye. Még csak nem is vitatkozott a hallottakkal a híresen visszahúzódó színész.

Ez alatt azt értette, amikor egy filmen dolgozol, és te vagy a fő karakter, akkor nagyon kevés hely van a fejedben bármi másnak

– utalt Murphy a kötelező bájcsevejre, amit kevésbé élvez.

Azt hiszem, mindig is ilyen voltam. Ez azért van, mert a forgatáson viszonylag rövid időnk, talán 10 óránk van. Utána pedig a nap másik felében az a dolgod, hogy frissen tarts az agyad, hogy memorizáld a szöveged. És még ott az alvás is, szeretek aludni. Arra nagy szükségem van.

A színész hozzáteszi, amióta lezajlott a forgatás és bemutatták a filmet, több vacsorája is volt Damonnal, amit élvezett, ám a forgatási időszak alatt nem tud kikapcsolni.

Kapcsolódó
Cillian Murphy elmondta, miért nem hajlandó közös fotót készíteni a rajongóival
Érdemes észben tartani, ha valaki összefutna a színésszel az utcán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik