Szórakozás

„Azt mondják, 10-20-30 év után jobb egy házasság: ezt még nem érezzük” – házasságukról beszéltek Lékai-Kiss Ramónáék

tv2
tv2
Öt éve házasok kézilabdázó férjével.

Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté a hot! magazinnak adtak közös interjút, amit az nlc.hu szemlézett. Öt éve házasok már, a kézilabdázó például úgy nyilatkozott az újságnak, hogy az évek alatt nem lettek türelmesebbek egymáshoz feleségével.

Határozottan nem. Ahogy halad előre a kapcsolatunk, úgy ismerjük meg egyre jobban a másikat, szokjuk meg a rigolyáit. A nagy öregek azt mondják, hogy 10-20-30 év után jobb egy házasság. Ezt még nem érezzük.

Műsorvezető felesége egyetért ezzel, szerinte természetes, hogy vannak olyan pillanatok, amikor egy házasság nem annyira jó, de „ilyenkor pedig vagy elnevetjük magunkat, vagy pedig legszívesebben kiraknánk egymást az utcára.”

A kritikus pontokról így beszélt Lékai-Kiss Ramóna:

Bármin össze tudunk veszni: még azon is, hogy ki hová szeretne utazni. Olyan vita kerekedik néha, hogy a végére egy órán keresztül nem állunk szóba egymással, de amivel Máté az én határaimat feszegeti, az a feledékenysége. Mindent százszor kell elmondani, ami iszonyatos energiát emészt fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik