Szórakozás

Azt hitte, meggazdagodott a lottón, de amikor jelentkezett a 340 millió dolláros nyereményéért, a lottótársaság egy hibára hivatkozva nem fizetett

GIORGIO VIERA / AFP (illusztráció)
GIORGIO VIERA / AFP (illusztráció)
Az ügyet bírósági útra terelő amerikai férfi azért gondolta azt, hogy nyert, mert a sorsolás után egy darabig az általa megjátszott számok szerepeltek nyerőszámként a hivatalos honlapon.

Egy Washington DC-ben élő férfi beperelte a Powerball nevű lottótársaságot, mivel egy tavalyi lottósorsolás után a fővárost is magába foglaló Columbiai Kerület hivatalos, lottóeredményeket mutató honlapján először hibásan szerepeltek a nyerőszámok. Ő pedig tévesen azt hitte, hogy megnyerte a 340 millió dolláros – azaz 123 milliárd forintot érő – jackpotot. De amikor a nyereményéért jelentkezett, akkor közölték vele, hogy valójában nem is az a nyerő számsor, amit megjátszott.

John Cheeks a Guardian beszámolója szerint még 2023. január 6-án vásárolta a vita középpontjában álló Powerball lottószelvényt. A férfi a másnapi sorsolásról ugyan lemaradt, de két nappal később, amikor felkereste a DC Lottery honlapját, megdöbbenve tapasztalta, hogy az általa megjátszott – családi születésnapok dátumaiból és egyéb személyes jelentőségű számokból összeálló – számsort húzták ki. Vagy legalábbis ez az információ állt a honlapon.

„Kicsit izgatott lettem, de nem kiabáltam, nem sikítottam. Csak udvariasan felhívtam egy barátomat. Csináltam egy képet, ahogy ő ajánlotta, és ennyi volt. Elmentem aludni” – mesélte Cheeks. Majd azzal folytatta, hogy amikor szerette volna átvenni a nyereményét személyesen, akkor azt a választ kapta a Lottó és Szerencsejáték Hivatal (Office of Lottery and Gaming – OLG) irodájában, hogy sajnos mégsem nyert.

A férfi által benyújtott bírósági dokumentumok szerint az ügyintézők előbb személyesen, majd írásban is elutasították Cheeks igényét. Sőt, az egyik ügyintéző még azt is mondta neki, hogy nyugodtan dobja ki a szelvényt a kukába, hiszen nem ér vele semmit.

Persze a férfi nem hallgatott rá, hanem a kuka helyett inkább egy széfbe tette a szelvényt, és felvette a kapcsolatot egy ügyvéddel, hogy beperelje a lottótársaságot, valamint az USA 34 államának lottósorsolását felügyelő szövetséget, a Multi-State Lottery Association, és a sorsolást lebonyolító Taoti Enterprisest is.

A Taoti projektmenedzsere, Brittany Bailey egy bírósági nyilatkozatban azt állította, hogy 2023. január 6-án a vállalat minőségbiztosítási csoportja éppen azt tesztelte, hogyan fogják átállítani az időzónákat a Powerball honlapjain. Ennek keretében pedig éjfél után nem sokkal a tesztszámok a fejlesztők által használt felület helyett a játék hivatalos weboldalán is megjelentek.

Bailey azt is hangsúlyozta, hogy a tesztszámok nem a 2023. január 7-i Powerball-sorsoláson kisorsolt számok voltak. Azért sem lehettek azok, mert a hibás számokat január 6-án, egy nappal a sorsolást megelőzően tették közzé.

A sorsolás után pedig a tesztszámok és a valós nyerőszámok két napon át egymás mellett szerepeltek, amíg a hiba január 9-én fel nem tűnt a fejlesztőknek.

„Azt mondták, hogy az egyik vállalkozójuk hibázott.(…) Én még nem láttam bizonyítékot, ami ezt alátámasztaná” – reagálta a fejlesztőcég állításaira Cheeks jogi képviselője, Richard Evans. „Még ha hiba is történt, a kérdés az, hogy mit lehet tenni?” – folytatta az ügyvéd, aki szerint még precedens is van erre az esetre.

Ugyanis tavaly novemberben az iowai lottótársaság szintén rossz Powerball-számokat tett közzé. Az „emberi jelentési hibával” magyarázott baki után pedig hagyták, hogy a honlapon tévesen megjelenő számokat megjátszó játékosok megtarthassák a nyereményeiket. Mondjuk, akkor jóval alacsonyabb, csak 4 és 200 dollár közötti nyereményekről volt szó.

„Elismerte a hibát egy vállalkozó, és kifizették a nyereményeket” – mondta Evans.

A Powerballt 45 államban, valamint Washington DC-ben, Puerto Ricóban és az Amerikai Virgin-szigeteken játsszák. Egy Powerball-szelvény a legtöbb államban 2 dollárba kerül.

A jackpot megnyerésének esélye megdöbbentően kicsi, egy a 292,2 millióhoz – zárul a brit lap cikke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik