Szórakozás

„Nagyon intenzív a kapcsolatunk” – Fekete Dávidnak új párja van

TV2
TV2
Nagyon egy hullámhosszon vannak, de igyekeznek lépésről lépésre építeni a kapcsolatukat.

Fekete Dávid tavaly novemberben adta követői tudtára, hogy 10 évvel fiatalabb párjával, Rékával a szakítás mellett a döntöttek. Bár az énekes akkor elhatározta, hogy nem keres újabb kapcsolatot, a boldogságra továbbra is nyitott maradt, így ismerkedett meg új kedvesével, Szintiával, akiről most a Blikknek mesélt.

Az interneten kezdtünk el beszélgetni, és nagyon hamar rájöttünk, hogy tökéletesen egy hullámhosszon vagyunk. Noha rövid ideje vagyunk együtt, nagyon intenzív a kapcsolatunk, olyan, mintha már régóta egy pár lennénk. Rengeteg időt töltünk együtt, nagyon elmélyült beszélgetéseink vannak, és hasonló érzelmi beállítottságú emberek vagyunk

árulta el az egykori megasztáros, aki már az ikerfiainak is bemutatta új barátnőjét.

Hihetetlenül elvarázsoltak, tündéri gyerekek. Már voltunk együtt programozni, fagyizni mentünk, és amikor Dávid elmondta nekik, hová megyünk, már hozták is a cipőmet, hogy menjek velük

– mondta a lapnak a gyerekekről Szintia.

Az énekes hozzátette: mivel a múltban a saját kárán tanulta meg, hogy nem szabad kapkodni és túl gyorsan célra törni, most lassú, kitartó munkával igyekszik valóra váltani az álmait: ezt a mértéket próbálja tartani a karrierjében és a párkapcsolatában is.

Noha Szintivel nagyon egy hullámhosszon vagyunk, nem kapkodunk, lépésről lépésre haladunk

– jelentette ki.

Kapcsolódó
Fekete Dávid és 10 évvel fiatalabb párja szakítottak
Az énekes a közösségi oldalán tett pontot a találgatások végére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik