Szórakozás

23 millió forintnyi összeget adott ki a testszőrzete eltüntetésére a nő, de ma már inkább büszke rá

Nem bánja már, hogy mindenhol szőrös, sőt, kifejezetten büszke rá.

A ma már 33 éves Bethan Burgoyne-t nagyon elkeserítette a folyamatosan növő testszőrzete, ami 18 és 25 éves kora között egyre erősebbé és vastagabbá vált. A lába már 10 éves korában elkezdett szőrösödni, majd ahogy idősödött, a szeméremszőrzet is egyre sűrűbb lett, bajusza és szakálla nőtt.

Nagyon szégyellte, folyamatosan borotválta, epilálta, gyantázta, szőkítette szőrzetét, hogy minél kevésbé legyen feltűnő, több mint 17 éven át mintegy 250 fontot (mai értékén több mint 100 ezer forintot) adott ki miatta pár hetente.

Hogy lehetsz ilyen szőrös? Te nő vagy vagy férfi?

– kapta meg sokat a kérdést a podcast-műsorvezető.

Ebből kifolyólag nehezen került bárkivel meghitt kapcsolatba, a strandon fürdőruhában lenni is maga volt a pokol neki.

27 éves korában elkezdett gyűjteni végleges lézeres szőrtelenítésre, ami akkor 1-2 ezer fontba került, de aztán rájött, ezt az összeget utazásra, a podcastje felfuttatására is költhetné.

Ez volt a fordulópont, arra gondoltam, francba az egésszel.

Még mindig kap megjegyzéseket a kinézetére, de ma már nem bánja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bethany Burgoyne (@bxsassy2) által megosztott bejegyzés

Ha egy nő szőrös, azt nem tartják vonzónak. De mikor jutunk el odáig, hogy képesek leszünk ránézni egy szőrös nőre? Imádom a szakállamat, nő vissza és csodálatos. Soha nem éreztem magam ilyen magabiztosnak

– idézte a Mirror. Burgoyne azt mondja, nagy segítség neki a podcastje és a blogja, ahol meg tudja osztani a történetét, még a brit a Naked Attraction című pucér társkeresőműsorban is szerepelt a szőrös női test szószólójaként.

Növesztem a lábszőröm, a szeméremszőrzetem. A lábszőrzetem nőhet a maga gyönyörű módján. Olyan, mint a fej szőrzete.

Burgoyne úgy véli, hogy a szőrnövekedése a policisztás ovárium szindróma (PCOS) miatt lehet, amely egy hormonális betegség, de soha nem vizsgáltatta meg magát rendesen, ez csak egy feltételezés, a vérvizsgálat nem is mutatta ki.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Bethany Burgoyne (@bxsassy2) által megosztott bejegyzés

A nő azt szeretné, ha példája másokat is bátorítana, hogy ne érezzék magukat rosszul a testszőrzetük miatt, ahogy régebben ő is tette.

Nagyon élvezem, ahogy az emberek reagálnak a testemre. Az emberek azt mondják, bárcsak én is kimehetnék úgy az utcára, hogy nem borotválom le a lábam! Megteheted! Csak csinálnod kell napról napra. Támogatom a szőrös nőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik