Szórakozás

Szerednyey Béla: Sok kollégámmal pórul jártunk, akkora nyugdíjat kapunk, amiből nehéz lenne megélni

TV2
TV2
A színész azt mondja, nem érte meglepetés, amikor először kapta kézhez a nyugdíját.

Szerednyey Béla közel egy évvel ezelőtt vonult nyugdíjba: tavaly a 65. születésnapján a Blikknek beszélt arról, hogy csak minimális összegű nyugdíjra számít, a sejtései pedig be is igazolódtak. Most elárulta a lapnak, hogy átlag alatti összeget kap, azaz a nyugdíja nem éri el a legfrissebb statisztikák szerinti 231 ezer forintot.

Körülbelül ennyi, amire számítottam, így hát nem ért nagy meglepetés. Annak idején a színházak belekényszerítettek minket abba a helyzetbe, hogy vállalkozók legyünk. Igaz, hogy amit a járulékokon megspóroltak, annak egy részét hozzáadták a gázsinkhoz, amit persze, feléltünk! Most ennek a következményei miatt jártunk pórul sok kollégámmal együtt! Akkora nyugdíjat kapunk, amiből nehéz lenne megélni!

– jelentette ki Szerednyey, aki bár 2022-ben úgy döntött, felére csökkenti a szerepeinek számát, saját bevallása szerint ezt nem mindig sikerül tartania, máig bőven akadnak munkái.

Negyven éven át havonta 25-30 előadásom volt, ennek akartam véget vetni. Eleinte sikerült is, de mostanra kissé hektikussá vált a helyzet. Vannak hónapok, amikor a hat játszóhelyen most is ugyanúgy 20 körül játszom. Persze, szerintem az lenne az egészséges, ha ez 15 este körül lenne, de ez már csak a Játékszín sikerszériái miatt sem mindig kivitelezhető

– magyarázta a színész, aki egyébként az utóbbi időben nemcsak színházban játszott, de forgatott is, a hamarosan megjelenő Most vagy soha! című filmben kapott szerepet.

Nagy harmóniában vettük fel egymás után a jeleneteket, és ami meglepett, hogy mennyire színészcentrikus volt a forgatás. Régen azért nem mindig volt ez így. Mint megtudtam, egy amerikai filmekhez összeállt stáb dolgozott velünk, akiknek ilyen a munkamoráljuk. Nagyon tetszett, hogy mindenre volt 1-2 ember, akik teljes körűen kiszolgáltak minket… Mondhatom: elkényeztettek! Remélem, az alakításom sem okoz csalódást!

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik