Szórakozás

„Nagyon sírtam” – Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd az otthonukban meséltek eljegyzésükről

Részletesen felidézték, hogyan zajlott a lánykérés.

Dobos Evelin a hétvégén az Instagram-oldalán adott hírt arról, hogy párja, Kovács Dániel Richárd megkérte a kezét. Mint kiderült, az RTL főrendezője tavaly Thaiföldön jegyezte el a színésznőt egy olyan gyűrűvel, amit részben ő maga tervezett.

A pár most a Fókusznak adott interjút, melyben elmesélték, hogyan is történt a lánykérés. A színésznő elmondta, hogy egy évvel korábban, az első közös nyaralásukon Kováccsal a tengerparton sétáltak, a tévés szakember pedig átadott neki egy kavicsot – egyfajta gesztusként, szépnek találta ugyanis a pingvinek azon szokását, hogy a hímek egy általuk kiválasztott kavicsot adnak át a választottjuknak. Közelmúltbéli thaiföldi kiruccanásukon is azzal a mondattal invitálta sétára Dobost, hogy keres neki kavicsot, a színésznőnek viszont kissé gyanús volt, hogyan tervezi ezt, ugyanis homokos tengerparton foglaltak szállást.

Hagytam, mondom hátha sikerül. Igazából kicsit szurkoltam is neki, hogy ne csalódjon, legyen kavics! Aztán mikor visszafordultam, már féltérdre ereszkedve várt, és olyan volt az arca, mint egy kisfiúnak. Így még nem is láttam, zavarban volt! Szerintem életében először, de nagyon. Tartotta a kezében a dobozkát, kinyitotta, és akkor megkérdezte, hozzám jössz-e feleségül. Nagyon sírtam, ez egy gyönyörű szép pillanat volt. Patakokban folytak a könnyeim, nagyon megható volt

– emlékezett vissza a színésznő.

Kovács az interjúban elárulta, hogy a gyűrű megalkotásában menyasszonya egyik ékszerkészítő barátnője segített neki, akit titokban keresett fel. A különleges darab két nappal a thaiföldi indulásuk előtt lett kész, és Dobos bár saját bevallása szerint gondolt arra, hogy előbb-utóbb eljegyzi majd a párja, arra nem számított, hogy erre éppen a Sztárbox utáni nyaraláson kerül majd sor.

Kapcsolódó
Megkérték Dobos Evelin kezét
Instagramon posztolta a hírt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik