Szórakozás

Galkó Balázs: Várom, hogy valahol még szükség legyen rám

Földi Imre / MTI
Földi Imre / MTI
Nemrég színházi portásnak jelentkezett, de nem kapta meg a posztot.

Év elején a közösségi oldalán írt arról Galkó Balázs, hogy portásnak jelentkezett a Radnóti Színházba, de nem kapta meg az állást. A hírre később a Radnóti igazgatója is reagált, aki mint mondta, bár a 74 éves színész jelentkezését elutasította, szeretne neki segíteni.

Galkó a Story magazinnak adott nemrég interjút, melyben elmondta, 150 ezer forintra emelkedett a nyugdíja, és bár tudja, hogy vannak, akik ettől kevesebb pénzből élnek, ő szeretne dolgozni.

A radnótis pályázatát illetően elárulta, hogy a színház igazgatójával, Kováts Adéllal személyesen ültek le beszélgetni, aki érvekkel győzte meg arról, miért nem lenne neki való a fentebb említett portás munkakör.

Ez egy három műszakos állás napi nyolc órában. És ugyan csak havi pár alkalommal nem érnék rá, de a helyettesítésemet akkor is meg kellene oldani. Nagyon jót beszélgettünk, és felajánlotta, kitalál majd valamit. Egyelőre nem tudom, miben gondolkodik…

– osztotta meg a lappal Galkó.

Ami az egészségét illeti, a színész – akinél 2015-ben nyelvgyökdaganatot diagnosztizáltak – úgy fogalmaz, „rákilag” már rendben van, egyébként pedig elviselhetően érzi magát, nem szorul segítségre a hétköznapi életben. Amikor pedig teheti, szívesen látogatja vidéken élő, már felnőtt gyerekeit.

Két órát vonatozom, majd buszozom, aztán gyalogolok, mire odaérek. Nagyon szeretem őket. Szépek, okosak, kedvesek. Tiszta apjuk mindegyik. A napok reggeltől estig telnek, mennek egymás után. Szívesen megyek színházba megnézni a kollégákat, vagy moziba, vagy sétálok. És várom, hogy valahol még szükség legyen rám…

– tette hozzá.

Kapcsolódó
A 74 éves Galkó Balázs színházi portásnak jelentkezett: nem vették fel
Korábban arról beszélt, kevés a nyugdíja, bármilyen munkát vállalna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik