Szórakozás

Sofía Vergara: Kár lenne tagadni, hogy a nagy melleim bizonyos ajtókat kinyitottak előttem

Pablo Cuadra / FilmMagic
Pablo Cuadra / FilmMagic
A színésznő azt is hozzáteszi, ez önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy 51 évesen még mindig ismerjék a nevét.

Sofía Vergara 2015-ben ment hozzá második férjéhez, Joe Manganiellohóz, júliusban bejelentették, hogy elválnak. A színésznő most egy spanyol újságnak, az El Paísnak mesélt a miértekről.

A házasságom felbomlott, mert a férjem fiatalabb volt: ő gyerekeket akart, én pedig nem akartam idős anyuka lenni. Ez nem fair a babával szemben.

Vergara hozzáteszi, tiszteli azokat, akik később vállalnak gyereket, de ez nem az ő útja.

19 éves voltam, amikor született a fiam, ő most 32 éves, és arra állok késze, hogy nagymama legyek, nem pedig anya. Majdnem menopauzában vagyok, ez a dolgok természetes rendje. Amikor a fiam apa lesz, hozza csak a babát hozzám egy kis időre, aztán majd visszakapja, én pedig folytatom az életemet – ez az, amit tennem kell.

A színésznő jelenleg a Griselda című Netflix-sorozatban látható, ahol Griselda Blanco hírhedt drogkereskedőt alakítja. Mint mondja, a sorozatban sokszor úgy beszélnek Blancóról, mint akinek sikere a testi adottságaiban rejlik. Vergara azt mondja, az ő életében is sokszor felmerültek ilyen mondatok.

Kár volna tagadni. Egyébként nem érzem magam rosszul emiatt, sőt, hálás vagyok az életemért. A nagy melleim és a testem ajtókat nyitottak nekem. Ők voltak az én útlevelem a világba, mikor 20 éves voltam. Modellként kezdtem. De már 51 éves vagyok, és még mindig itt vagyok. Amiatt, mert bárkinél keményebben dolgozom, merek kockázatot vállalni, van személyiségem, és mindig tisztában voltam azzal, hogy a külső mit jelent. Vannak nálam csinosabb nők, fiatalabbak, nagyobb mellekkel, jobb testtel. De én vagyok itt még mindig, mert bebizonyítottam, hogy több van bennem.

Vergara hozzáteszi, először a középiskolában vette észre, hogy rajta csüngnek a fiúk:

Nem éreztem magam jobban emiatt, csupán realizáltam, hogy máshogy bánnak velem. Már nagyon fiatalkorom óta ismerem az erősségeimet, ki is játszottam ezt sokszor. De ha valaki csak a melleket látja rajtam, az már az ő problémája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik