Szórakozás

„Nem egyszerű dolog” – Berki Mazsi mozaikcsaládos nyaraláson vett részt, velük tartott a párja gyerekeinek anyja is

TV2
TV2
Több mint három hetet töltöttek el együtt Amerikában.

Berki Mazsi a Sztárbox után nem sokkal üdülni indult a családjával, a karácsonyt és a szilvesztert is Amerikában ünnepelték. Az influenszer ma a Reggeliben árulta el, hogy három és fél hetet töltöttek el a térségben: egy hajóúton vettek részt, aminek kezdetben a kislányával, a kedvesével, az üzletember édesanyjával és az iskolás korú lányával vágtak neki, hozzájuk csatlakozott később utóbbi édesanyja és a fiútestvére.

Azt gondolom, ez nem egy egyszerű dolog. Mind az én részemről, mind Zoli volt párjának a részéről, de igazából ha a gyerekeket nézzük, őket tekintve ez a legeslegjobb dolog lehet

– magyarázta Berki, aki szerint ha a szülők már nincsenek is együtt, fontos, hogy a gyerekeik lássák, közösen is tudnak programozni, ezért másoknak is azt javasolja, hogy barátkozzanak meg az említett felállással, tapasztalatai szerint ugyanis megéri, hiszen igen jót tehetnek ezzel a családjuknak.

Ami a bokszot illeti, az influenszer azt mondja, az üdülése alatt is megragadta a lehetőségeket, hogy ringbe szálljon. Reméli, hogy részt tud majd venni azon az őszi nemzetközi bajnokságon, amire a Sztárbox-kategóriájának megnyerésével együtt kapott lehetőséget. Az edzőjével már tervezik az erre vonatkozó ütemtervet, ha pedig minden úgy alakul, ahogyan szeretné, egy külföldi edzőtábort is szeretne majd beiktatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik