Szórakozás

Tóth Andi a legnépszerűbb számáról: Megírtam ezt a szörnyű dalt, és a koncerteken nem azt láttam, hogy értik

TV2
TV2
A közönsége zöme nem pont úgy fogadta a dalt, ahogyan várta.

Tóth Andi a közelmúltban a REFRESHER HU YouTube-csatornának adott interjút. A beszélgetésben szó esett az énekesnő visszavonulásáról is, mellyel kapcsolatban úgy fogalmazott, nagy és nehéz lépés volt, amiről sokan próbálták meg lebeszélni, de összességében boldog, hogy meghozta.

Szerintem életem egyik legjobb döntése volt. Fájdalmas, de nagyon jó döntés. Igazából gyógyulok. Én most a gyógyuló szférámban vagyok

– magyarázta az  X-Faktor ötödik szériájának győztese.

Mint mondta, számára a tavalyi év a méregtelenítésről szólt, miközben olyan új dolgokat próbált ki, amik boldoggá tették. Amellett, hogy a ruhamárkájával foglalkozik, a zenei vénáját sem nyomja el, és ha úgy tartja kedve, dalokat is, amelyeket meglehet, hogy majd elad.

A visszavonulását illetően azt is elárulta, hogy a a döntése meghozatala előtt nagyon haragudott az emberekre, amiért olyan zenét akarnak hallani tőle, amit ő valójában nem élvez. Egy idő után viszont belátta, hogy így nincs értelme a pályán maradnia, inkább meghagyja azoknak az előadóknak, akik élvezik a ma népszerű műfajokat.

Ezt így meg kellett magamban harcolnom, hogy oké, el kell engednünk egymás kezét, mert ez toxikus sajnos, Mr. zene.

Bár kezdetben úgy érezte, sokakból ellenszenvet váltott ki a döntése, két-három hónappal később már úgy látta, a média és az ő lelke is lenyugodott, az emberek pedig elkezdtek másként viszonyulni hozzá, tisztelni az elhatározását.

Annak is örültem, hogy megmozdítottam a nőtársaimat ebben a szakmában. Azért utána nem egy énekesnőről hallottam, hogy megszólalt, hogy igen, milyen nehéz egyébként nőnek lenni ebben a szakmában. Nyilván mindenkinek nehéz tud lenni, de egy nőnek valóban egy kicsit, vagy nem kicsit, sajnos nehezebb.

Hozzátette, szerinte mindez azért is van így, mert manapság a trap műfaja az egyik legnépszerűbb, ami a férfiaknak egyszerűen jobban áll, mint a nőknek. Bár az elején még ő is élvezte, később az az érzése támadt, hogy ebben a zenei ágban nem tudja kihasználni magából mindazt, ami benne rejlik.

Elárulta, hogy a legnépszerűbb dalát, a Nézteket – ami jelenleg több mint 7,5 millió streamelésnél ját a Spotify-on – sokan félreértelmezték.

A Néztek, az úgy keletkezett, az egyik legmélyebb pontomon, ezt le is nyilatkoztam, hogy ittam, elegem volt. Pont a Sztárban Sztár után volt, nem nyertem, azt éreztem, hogy nem fogadnak ide el. És megírtam ezt a szörnyű dalt. Megírtam ezt a rettenet dalt. Igazából jó dal… én is imádtam, olyan jókat nevettem. Emlékszem, mikor Istinek (Tóth Isti, az énekesnő menedzsere – a szerk.) megmutattam, olyan boldogsággal flesselgettünk rajta a kocsiban, mert hogy én értettem, hogy miről szól

– mesélte, majd a miérteket is kifejtette.

Ez arról szól, hogy nektek ez a szar kell, nesze, itt ez a szar. És hogy hülyék vagytok, mert biztos csápotok majd rá. Nyomtam a koncerteket, és nem azt láttam, hogy értik, hanem hogy »igen, hülyék vagyunk, haha!«. Mondom én ezt nem hiszem el! Értitek, miről szól? »Nem!« Kínzás volt az egész. Tisztelet a kivételnek, mert volt olyan, aki értette.

Saját bevallása szerint ezt követően írt még néhány hasonló számot, de végül arra az elhatározásra jutott, nem hajlandó tovább ilyesmiket énekelni. Mint mondta, érti a trapet, de szerinte például jó lenne, ha egy férfi előadó a szerelmet is megszólaltatná a műfajban, és nem csak prostituáltakként emlegetné a nőket.

A visszavonulását illetően kijelentette, nem ragaszkodik semmihez, és ha úgy érezné, nem tud tovább zene nélkül létezni, meglépné a visszatérést.

Nem vagyok hajlandó többet harcolni magammal vagy az érzéseimmel. Úgy fogok élni, és úgy fogok dönteni, ahogy belül azt érzem, hogy helyes, vagy egészséges. De küzdeni semmiképp nem fogok. A szakmával sem, magammal sem, az emberekkel, az előadókkal, tök mindegy. Hogyha visszatérek, akkor biztosan olyan zenét csinálok majd, ami boldoggá tesz

– mondta a műsorban.

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik