Szórakozás

Lisa Bonet és Jason Momoa két éve húzták, végül egy nap alatt lerendezték a válást

KEVORK DJANSEZIAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
KEVORK DJANSEZIAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Hivatalosan csak most váltak el.

Jason Momoa 2022 januárjában jelentette be, hogy 16 év együttlét után szakítottak feleségével, Lisa Bonet-val, akivel két közös gyerekük született. Bár azóta külön voltak, hivatalosan csak most kezdeményezték házasságuk felbontását.

A válókeresetet hétfőn nyújtották be a Los Angeles-i bíróságra, miután minden kérdésben megegyeztek. Ez a Page Six által megszerzett dokumentumokból derül ki, ahogyan az is, hogy a felek írásbeli megállapodást kötöttek, ezt terjesztették a bíróság elé. Mivel egyikük sem tervezte bírósági eljárás kezdeményezését, így lényegében még aznap le is tudták az egész válási procedúrát.

Gyerekeik, a 16 éves Lola és a 15 éves Nakoa-Wolf jogi és fizikai felügyeletét Bonet és Momoa a jövőben is közösen gyakorolják majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik