Szórakozás koronavírus

„Dobverővel a kezemben temessenek el!” – Dorothea Taylor 60 éve püföli már a bőrt, és uralja a TikTokot

A világ legismertebb dobos nagymamájának karrierje az internetnek köszönhetően robbant be.

60 éve történt, hogy Dorothea Taylor először dobverőt fogott a kezébe. A 73. születésnapját november 30-án ünneplő zenész 13 évesen kezdett el dobolni, és mára a világ legismertebb dobos nagymamájává vált. Taylort nemcsak azért szeretik, mert egy jófej, aranyos nagymamát látnak benne, akinek a videóival cuki kommenteket lehet begyűjteni az Instagramon: a zenész komoly tényező lett a dobosvilágban. A legnagyobb zenészek is elismerik, tanítványai után vadásznak a zenekarok, a TikTokon pedig még a legnagyobb dobosokat is lenyomja.

Ray Charlest is kísérte

Dorothea Taylor Michiganben volt középiskolás, 13 évesen valósággal lenyűgözte iskolája ütőscsapata, ekkor kért először dobverőt szüleitől.

„Akkoriban nem igazán láttam sok lányt dobolni” – mondta a Drum Magazine-nak.

Taylort viszont egyre gyakrabban lehetett látni, bekerült a cheerledereknek ritmust adó szekcióba, és bár nagyon kilógott onnan, mégis bent ragadt. Folyamatosan fejlesztette magát, 17 évesen már mindent tudott játszani a polkától a rock and rollig. Amikor csak tehette, beült a dobok mögé, folyamatosan részt vett színi előadásokban, zenekara is lett, a helyi kórust is ő kísérte, és az iskolában is segítette az ütősöket. Amilyen furcsa volt, hogy egy michigani kislány dobverőt ragad, annyira meglepő volt, hogy Taylor a középiskola után sem adta fel a dobolást, és nem is csak hobbiként tekintett rá.  A dobolás szeretete mellett az is motiválta, hogy bizonyítson: úgy érezte, a férfiak felülreprezentáltak a zenekarokban és általában a zeneiparban.

Úgy éreztem, soha nem vesznek be egy nagy, híres zenekarba vagy nem visznek el egy turnéra, mert nő vagyok

– mondta.

Nem jól érezte. Később zenés színházi produkcióval turnézott a Brady Brunch című népszerű amerikai sorozat két színészével, emellett különböző ütős hangszereken kísérte a színpadon Ray Charlest is. Folyamatosan tanított, és – még ha a későbbiekhez képest némileg amatőr módon is, de – elkezdett videókat gyártani, hogy a tanítványai otthon is készülhessenek.

A Z-generáció plaformjain is lehet nyugdíjasként hasítani

2007-től kezdte feltölteni a videót, amelyekben nem csinált mást, csak leütötte a legalapabb dobritmusokat. Az első, nagy sikert elérő felvétele sem volt extra, csak a legelemibb dobgyakorlatot mutatja benne egy gumilapon, a videó mégis virális lett, úgy, hogy Taylor arca nem is látszik benne.

Taylor később sem került ki a dobos körökből, sőt az online dobleckéket is kínáló Drumeo felfedezte magának, teret és időt adott neki, hogy megvalósítsa önmagát. Ez volt talán az a pont, amikor eldőlt, hogy a nagymama nem fog megragadni az aranyos, dobolgató nyugdíjas kategóriában: a dobostársadalom befogadta, és számít rá.

A Drumeo nagyon sokat tett azért, hogy Taylor az legyen ma, aki, hisz a zenész akkoriban készítette el az áttörést jelentő, számára rekordnézettséget hozó videót. 2019-ben a karácsony és a szilveszter közötti időszakra időzítették a kisfilmnek is beillő klipet, amelyben Taylor a Disturbed Down With The Sickness című dalát dobolja el. A dal nem a legbonyolultabb metálszám a világon,

de arra tökéletesen alkalmas volt, hogy felerősítse a stílus és a fejünkben élő nagymamakép közötti kontraszot. 

A videóban rá is játszanak az előítéletekre. Dorothea keresi, hol van a meghallgatás a Disturbed feldolgozás-zenekarba, a gitáros pedig a helyzetet félreértve megkérdezi tőle:

Bocsánat, túl hangosak vagyunk?

Aztán jön a fordulat, a nagyi beül a dobok mögé, és:

A videót már több mint 20 milliószor játszották le, még most is naponta érkeznek friss kommentek hozzá. Látható, Taylor még mindig nem maxolta ki a sztárságot annyira, amennyire lehet. A Drumeo szerkesztői ekkor elkezdték márkázni Taylort, akire idővel ráragadt a videó címében is használt „Godmother of Drumming” név.

A pandémia alatt vált ikonná

A videó után ütött be a koronavírus-járvány, ami kiváló lehetőséget biztosított Taylornak, hogy még jobban megismerjék a videói által. Az unokája is biztatta, hogy folytassa a videók készítését és feltöltését.

A pandémia előcsalogatta a dobos influenszereket is, a járvány alatt még inkább láthatóvá váltak a dobos nők, így Taylor is kihasított magának egy szeletet onnan, ahol Sarah Thawer, Nikki Glaspie vagy Anika Nilles a sztár, és ahol a dél-afrikai Nandi Bushell a jövő. Utóbbi zenész egyébként most annyi éves, mint amennyi Taylor volt, amikor elkezdett dobolni, de már most kezdi túlszárnyalni a sikereit, páratlan karrierjéről keretes írásunkban olvashatnak bővebben.

Visszatérve a nagymamára: Taylor nemcsak nyugdíjasoknak szóló Facebook-csoportokban tette közé a videót, egyfajta motiváció gyanánt, hanem komolyan ráfeküdt az Instagramra és a TikTokra, amik telitalálatnak bizonyultak, a két platformon teljesen rákattantak a nagyira. Igaz, nem volt konkurenciája, ahogy a mai napig sincs.

@liquiddeath Introducing our most brutal ambassador ever: @taylor.dorothea. Watch her destroy this cover of ‘This Water Couldn’t Be Less Appealing’ from our Greatest Hates, Vol. 1. #liquiddeath ♬ original sound - Liquid Death

A TikTokon ma már több mint 1,5 millió követője van, és közel 20 millió like-ot kapott a videóira, az Instagramon pedig közel 450 ezren figyelik a posztjait.

Dorothea picit bele is ragadt a metálba, ma már szinte csak ilyen stílusban dobol, igaz, abból a fajtából, ahol inkább a betonbiztos szögelés, mintsem a virtuóz dobolás a jellemző. A nagymama-kemény rock kontrasztot kihasználva főleg zúzósabb gitárzenéket dolgozott fel, mint a Slipknot, a már említett Disturbed vagy a korai Paramore, de nagy kedvence a nem annyira szigorú, de annál lendületesebb Blink 182 is.

Taylor nem szégyelli a korát, büszkén viseli, és néha még maga szól be a boomereknek. A Blink 182-től két éve posztolta a beszédes című What’s my Age Againt, ami arról szól, amikor valaki nem a korának megfelelően viselkedik. A YouTube-videó borítóképén is rájátszanak a fiatalosnak látszani akaró nagymama képére – egy fordítva felvett baseball sapkával.

A szakma is elismeri

A dobfelszerelést gyártók is kezdték felismerni, hogy jót tesz az eladásoknak, ha Taylor hirdeti őket: ma már szinte nincs olyan dobmárka, amelyikkel ne kötött volna együttműködési megállapodást. Karácsonykor még akciózni is tud a termékekből.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dorothea Taylor (@taylor.dorothea) által megosztott bejegyzés

Egyetlen szakmabeli sem állítja, hogy Taylor lenne a világ legjobb dobosa, vagy hogy úgy dobol, ahogy senki más a világon. Ugyanakkor már ledobosnyugdíjasozni sem lehet. Többen kiemelik, hogy Taylor elképesztően pontosan és magabiztosan üti a duplákat, amivel az első videójában is aratott.

Taylortól Jimmy Fallonnak is leesett az álla, amikor a zenész dobpárbajt vívott a The Tonight Show háttérdobosával, Questlove-val.

Nemcsak az influenszerek emelik meg a kalapjukat Dorothea Taylor előtt, hanem a szakma is, 2021-ben jelölték az év online (dob)tartalomgyártójának. Taylor tanítványai is igazolják mesterüket, számos elismert dobos került ki a szárnyai alól. Van, aki Craig Morgan country zenésszel, vagy éppen Ricky Skaggs amerikai bluegrass zenésszel indult turnéra.

Taylor hobbija tovább öröklődik a családban: unokája már másfél évesen dobverőt vett a kezébe, a nagymama már alig várja, hogy jammeljenek egy családi ünnepségen. A zenész egyébként soha nem szakadt el szülővárosától, az alig több mint 35 ezer lelket számláló Myrtle Beach-től: a mai napig tanít a város középiskolájában, illetve a helyi hangszerüzletben is feltűnik. Saját elmondása szerint soha nem volt normális munkája – már ha a dobbal való foglalkozást nem tartjuk annak.

Ha ki tudod fizetni a számláidat, elérted a célod!

nyilatkozta korábban a Drum Magazine-nak.

Taylor egyszerűen csak élvezi a dobolást, a tudás átadását, és persze fürdőzik a dicsfényben, ami igazából csak a nyugdíjas éveire adatott meg neki. Elégedett a karrierjével, mindig csak az volt a célja, hogy a videóival megmutassa más nőknek, hogy kortól, származástól függetlenül is kiváló dobosok lehetnek, és ez nem is megy a magánélet rovására.

„Lehetek feleség, nagymama és közben dobos” – mondja, és szemmel láthatóan elégedett az életével. Azt tervezi, hogy addig dobolni fog, ameddig csak tud.

Azt akarom, hogy dobverővel a kezemben temessenek el!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik