Szórakozás

Polgár Árpád rokonságot érzett az indiaiakkal, de ez elmúlt, miután Indiába látogatott

TV2
TV2
Nem menne vissza, és nem csak azért, mert majdnem kirabolták őket.

Polgár Tünde és Polgár Árpád két hónapos ázsiai körúton voltak, élményeikről a Mokkában meséltek.

India kemény volt lelkileg

– jelentette ki Polgár Tünde, akitől férje vette át a szót:

Az ott élők valószínűleg megszokták azt a szegénységet és nyomort, amit ott lehet látni, de aki kívülről jön, annak ez lelkileg kicsit megrázó. Például mikor a tömeges temetéseket látod, ahol a családok viszik a hátukon a szülőt, ráteszik a tűzre, majd a Gangeszbe be, mert nekik ez természetes. De nekünk, európaiaknak a halál nem természetes, nekünk ezt fel kell dolgozni, nálunk ez tabu.

Polgár Tünde azt mondja, voltak olyan helyen, ahol az ott élők még nem nagyon láttak fehér embert. „Folyamatosan fotózkodtak velünk, mert hogy ők csak tévében láttak még európait” – fogalmazott a médiaszemélyiség.

Leginkább Kambodzsa tetszett nekik, ahol azt érezték, „az emberek genetikailag boldogok és mosolyognak”, India azonban nem azt az élményt adta nekik, amire számítottak.

Nekem India nagyon fontos volt. Az utóbbi negyven évemben, mikor egy indiai emberrel találkoztam bárhol, mindig úgy éreztem, hogy valamifajta közösség, rokonság van köztünk. Nagyon közel éreztem magam hozzájuk, és ez most az út alatt megváltozott. Rájöttem arra, hogy nem mennék vissza. Valahogy megtisztultam, átmosódtam ebből a dologból, és már nem vagyok ez az India-hívő, ez az ember, aki úgy érezte, valami köze van ezekhez az emberekhez, ehhez a valláshoz vagy ehhez az élethez

– magyarázta Polgár Árpád.

A házaspár rendszeresen készít videókat utazásaikról, ez most sem volt másként. Egyik vlogjukból kiderült, hogy egy nyolc év körüli gyerek megpróbálta kirabolni őket útjuk során.

Kapcsolódó
Polgár Tündééket riksázás közben próbálták meg kirabolni Delhiben
Egy nyolc év körüli gyerek tett kísérletet arra, hogy kihúzza közülük a táskájukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik