Szórakozás

Egy szál bugyiban ment edzeni az influenszer, majd felháborodott, mikor kitessékelték a konditeremből

Az amerikai nő állítja, hogy volt rajta ruha.

Szinte teljesen meztelenül ment el egy konditerembe edzeni egy influenszer, egy férfi pedig a hiányos öltözete miatt távozásra szólította fel – írja a LadBible.

Az erről készült videót a konditeremből kikísért nő, Natalie Reynolds osztotta meg, ami már közel 36 milliós megtekintésnél jár az X-en. Noha a felvételről első ránézésre valóban úgy tűnhet, az amerikai influenszer egy szakadt, kék színű farmert és egy lila sportmelltartót visel (amelyek önmagukban sem sokat bíznának a képzeletre), de a szikár tényeket vizsgálva a 26 éves nőn valójában csak egy bikinialsó, egy kardigán, illetve testfesték volt látható.

A rövid jelenetben az hallható, ahogyan az egyik férfi megkéri Reynolds-ot, ha nincs rajta ruha, akkor hagyja el az edzőtermet. Az influenszer ezt egy filozófiai párbajnak tekinthette, mikor kijelentette, hogy márpedig van rajta ruha – ami való igaz: a kardigán és a fehérnemű is ruhának minősül. Végül Reynolds eleget tett a kérésnek, az erről készült videót pedig a következő felirattal és egy dühös emojival tette közzé:

A srác az edzőteremben nyomást gyakorol rám, mert testfestéket viselek…

A közösségi médiában azonban úgy tűnik, a többség azzal az állásponttal értett inkább egyet, miszerint a nőn valóban nem volt ruha, úgy pedig nem illik edzőterembe menni, és ebbéli meggyőződésüket az X-felhasználók egy felhívással is megerősítették a nő videója alatt:

„A videóban szereplő férfi az általános edzőtermi etikettet védi, miszerint az edzéshez megfelelő ruházatot kell viselni. A nem megfelelő ruházat vagy egyáltalán nem megfelelő ruházat viselése tiszteletlenségnek számít a másikkal szemben. Emellett higiéniai kockázatot is jelent mások számára.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik