Szórakozás

Elhagyatottan áll a 300 dubaji luxussziget, melyeket szupergazdagok számára építettek

Jag_cz / Getty Images
Jag_cz / Getty Images
A Világ-szigetek egy részét 2026-ban tervezik átadni.

A Perzsa-öbölben 2003-ban kezdték meg a háromszáz mesterségesen létrehozott szigetből álló Világ-szigetek építését, melyek a kontinenseket hivatottak kicsiben leképezni.

A kivitelezést bonyolító Nakheel Projects a 2008-as világválság hatására leállította az építkezéseket, amikor még csak egyetlen sziget volt turisták által is látogatható – miközben már 2011-ben arról írtunk, hogy a területek 70 százalékát eladták, amik ráadásul folyamatosan süllyednek.

A fejlesztés következő fázisa a The Heart of Europe (vagyis Európa Szíve) projekt, és a Google Maps-en már jól látszik, a földdarabokat melyik európai ország után nevezték el (de Magyarországot egyelőre hiába kerestük a környéken). A szigetekre luxusszállodákat és magánvillákat építenek.

Úttörő német technológia teszi lehetővé a világ első szabályozott hőmérsékletű utcáit. 16 szállodával, 4000 lakóegységgel és több mint 50 egyéb látványossággal (melyeket korallzátony vesz körbe) az Európa Szíve a legvadabb álmokat is felülmúló nyaralóhely lesz

idézi a LadBible a projekt weboldaláról.

A művet eredetileg 2020-ban nyitották volna meg a látogatók előtt, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották. Jelenleg úgy áll, hogy 2026-ban fejeződik be az építkezés, ami 5 milliárd dollárba kerül.

@dw_planeta Here’s what happened to the World islands in Dubai. #dubai #theworldislands #artificialisland #zoomingin #googleearth ♬ Documentary, document, etc. - m.okubo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik