Szórakozás

Tápai Szabina és Kucsera Gábor együtt töltik a karácsonyt

TV2
TV2
Közösen ünnepelnek a gyerekeik miatt.

Tápai Szabina év elején jelentette be, hogy Kucsera Gáborral véget ért a házasságuk. Mint mondta, megcsalás is történt.

A házaspár ugyan azóta elvált, nemrég közösen adtak interjút a Story magazinnak, melyben elmondták, hogy bár időbe telt, mostanra mindketten el tudták engedni a sérelmeiket, a legfőbb céljuk pedig az, hogy a közös gyerekeik jól érezzék magukat.

Elárulták, hogy jól tudnak együttműködni szülőkként, a gyereknevelésben viszont időnként akadnak közöttük feszültségek: Kucsera ugyanis jóval szigorúbb, mint Tápai.

Ő mindig mindent meg akar velük beszélni, én nem. Ha valamit mondok, akkor az legyen úgy, és ne a gyerek döntse el, hogy mikor megy tanulni, vacsorázni, fürdeni. Szerintem vannak a nevelésben olyan dolgok, amik régen jól működtek, és a modern kor változtatni akar rajtuk. Pedig az a kor karakán, egyenes embereket nevelt

– magyarázta az egykori kajakos, hozzátéve:

Ami most van, az borzalom. A gyerekek akaratosak, telefonon, interneten, videójátékokon nőnek fel, és én ezt nem akarom, és nem is engedem.

Az elhangzottakkal Tápai is egyetértett:

Igen, abszolút én vagyok a gyengébb kezű. De attól függetlenül, hogy Gabi szigorúbb, ő is rengeteget beszélget a gyerekekkel. Csak éppen nem arról, hogy miért akarnak még játszani, vagy fent maradni.

Ami a lányaikkal és a fiukkal töltött idejüket illeti, Kucseráék elárulták, hogy sajátos megoldást dolgoztak ki: egy hűtőre ragasztott táblázatban vezetik, mikor melyikük van a gyerekekkel, akiket egyébként nem mozdítottak el az otthonukból.

Itt van az otthonuk, a barátaik, az iskolájuk, minden. Szóval ha Szabina van velük, én nem alszom itt, de ha én vagyok velük, akkor Szabinának van kimenője, és ő megy el. Nyilván ez majd idővel változni fog, nem lehet ezt örökké így csinálni, de most az a fontos, hogy a gyerekek minimális sérüléssel vészeljék át ezt az időszakot.

Bár a rendszer egyelőre jól bevált náluk, az ünnepek idejére idén is kivételt tesznek.

Már két éve úgy van, hogy Gabi 23-án jön, és ilyenkor itthon is marad velünk. Nálunk ugyanis 24-én reggel jön a Jézuska. Aztán délután jön a család, és a szentestét is együtt töltjük, mindnyájan

– árulta el az egykori kézilabdázó.

A válásukat illetően elmondták, nagyon bánják, hogy nem tudták egyben tartani a családjukat, de úgy érzik, most külön utakon kell járniuk. A jövőt illetően Kucsera kijelentette, nem hisz abban, hogy valaha is újra házasodna. Egyelőre azt is nagyon távolinak tartja, hogy újra párkapcsolata legyen, több gyereket pedig már nem szeretne. Hasonlóan vélekedett a témában Tápai is, ám ő már nyitottnak érzi magát egy új szerelemre.

A magazin azon kérdésére, hogy van-e esély arra, hogy valaha újra egy pár legyenek, nem adtak egyértelmű választ.

Ez nagyon nehéz kérdés. Gondolkodnom kell… Én most azt látom, nincs. Hogyha ezt most mi lezártuk, nem szeretném a gyerekeket újra behülyíteni, és újra összerakni nekik egy családképet. Később, tíz-húsz év múlva meg Szabinak úgyis majd a fiatal pasik kellenek, nekem meg a fiatal nők

– viccelődött Kucsera, akinek a szavait Tápai azzal nyugtázta, a kérdés jó, ugyanis „néha azt sem tudja az ember, mi lesz holnap”.

STORY
Kapcsolódó
Tápai Szabina a válásáról: Nekem tényleg Gábor volt a nagy ő, de tovább nem csukhatom be a szemem
Nyolc hónapja külön élnek Kucsera Gáborral, de a válókeresetet még nem adták be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik