Szórakozás

Azt hitte, lefektette a kislányát, a szellőzőnyílásba szorulva talált rá

A gyerekek játszottak még egy kicsit altatás után, és leszedték a szellőzőnyílás fedelét.

Szorult helyzetben lévő kislányról osztott meg egy videót egy texasi nő.

A Daily Mail írta meg, hogy a szülői léttel kapcsolatos tartalmakat posztoló Kelli az Instagram-oldalán tett közzé egy felvételt, amiben egy anya és két lánya látható. A nő először beles a gyerekei szobába, majd döbbenten felfedezi, hogy egyik kislánya beszorult a légkondicionáló szellőzőnyílásába.

A gyermek pont akkor bújik ki a padlón lévő lyukból, amikor anyukája belép a szobába, a nővére még rá is mutat a „szorult” helyzetben lévé húgára. A felvételen az is látható, hogy a kislány mozgolódik, és megpróbálja kiszabadítani magát, de véget ér a klip, mielőtt megtudnánk, mire jutott.

Kiderült, miután édesanyjuk lefektette a két kislányt, ők játszani kezdtek, és leszedték a nyílás fedelét.

A videót eddig már közel 13 milliószor játszották le, a kommentelők egy része elítélte az anyukát, amiért nem figyelt arra, hogy megfelelően lezárja a nyílást, mások viszont egyszerűen csak nevettek a szellőzőbe szurolt kislány riadt arcán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik