Szórakozás

Alekosz bejelentkezett Vadon Jani helyére Balázsékhoz, be is hívták a stúdióba

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Elmondhatta, ő mit tudna nyújtani.

Vadon Jani 15 év után távozik a Balázsék című rádióműsorból. Mint azt Vadon később nyilatkozta:

Hiszek abban, hogy a Balázsék nélkülem, adott esetben mással ugyanúgy sikeres tud lenni.

Nagy Alekosz bejelentkezett Vadon megüresedett helyére a közösségi médiában, szerinte ő alkalmas volna Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri mellé. A görög celeb elmondta, szeret a rádióműsorba járni, még szívesebben maradna a saját blokkja után beszélgetni.

Egyelőre abban gondolkodnék, hogy hozzá szeretnék szólni a következő témákhoz. Önálló téma… az másik asztal

– fogalmazott Alekosz.

Köszönjük, hogy itt voltál, tartunk egy nyilvános castingot, hadd gondolkodjunk el rajtad.

Sebestyén elmondta a hallgatóknak, semmit nem kell tényként kezelni a Vadon helyére érkező harmadik személyt illetően, majd ők bejelentik, ha lesz konkrétum. Vadon pedig humorosan hozzátette:

Ha valaki komolyan gondolja, hogy Alekosz, akkor inkább visszajövök!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik