Szórakozás

Már a barátai kanapéján volt kénytelen élni a nővér, mikor nyert egy 2 milliárd forintot érő házat

Meg mellé még 45 millió forintot kitevő fontot készpénzben.

A 49 éves Oceanne Belle a lakhatási krízis miatt nemrég költözött össze barátaival, hogy maradjon pénze a továbbtanulására. Az eredetileg a Seychelle-szigetekről származó Belle 19 éve él Londonban partnerével, a londoni Sunderlandi Egyetemen egészségügyi- és szociális ellátás alapszakon tanul, januárban szerzi meg a diplomáját.

A párommal jelenleg a barátaimnál lakunk, mivel a régi főbérlőm folyamatosan emelte a bérleti díjunkat, így nem engedhettük meg magunknak, hogy tovább maradjunk. Gyermekápolónak tanulok, nagyon nehéz Londonban bérleti díjat fizetni úgy, hogy az ember egyetemista, mellette nem tud dolgozni

– nyilatkozta Belle a Mirror szerint.

De aztán egy 10 fontos (4500 forintos) tombolajeggyel nyert egy 5 millió font (2,2 milliárd forint) értékű, négyemeletes házat London legelőkelőbb negyedében, Chelsea-ben. Illetve mellé még 100 ezer font (45 millió forint) készpénzt is kap.

A nyeremény része volt egy jótékonysági akciónak, aminek a keretében 2,6 millió fontot (bő milliárd forintot) gyűjtöttek össze a brit egészségügynek. Az ingatlan a valaha volt legértékesebb ház, amit nyerni lehetett egy brit nyereményjátékkal. Belle-nek ráadásul semmilyen extra költséget nem kell állni, így illetéket se kell fizetnie, mindent állnak helyette, és rá van bízva, mit kezd az épülettel, bérbe vagy akár el is adhatja.

Ingatlanügynökök becslése szerint, ha bérbe adja, azzal évente 140 ezer fontot (62,5 millió forintot) kereshet.

Amikor az adománygyűjtő cég, az Omaze először próbálta felvenni a nővel a kapcsolatot, hogy közöljék vele, nyert, Belle letiltotta az ismeretlen számot.

Péntek este volt, írtam a szakdolgozatom, eléggé magam alatt voltam, mert nagyon megterhelő. Kaptam pár hívást egy ismeretlen számról, ezért letiltottam, kétszer is

– emlékszik vissza. Végül sms-ben írták meg neki, hogy nyert, mire azt válaszolta, ez biztos csak valami vicc. Majd arra ment ki a bejárati ajtajához, hogy a szervező cég munkatársai vicces karácsonyi dalokat énekelnek neki.

Ez a ház a „legjobb karácsonyi ajándék”, „az élete örökre megváltozott”, véli Belle, aki soha nem nyert még semmin, ebben a szerencsejátékban is mindössze harmadszor vett részt.

Azt mondja, így végre vendégül tudja majd látni az egész családját a Seychelle-szigetekről, és végre tud majd főzni is a saját konyhájában.

Még nem tudom, mit fogok csinálni hosszú távon, de biztosan el fogunk itt tölteni egy kis időt. A ház elnyerése egy valóra vált álom, de emberként nem változtat meg, továbbra is szeretném megvalósítani a végső álmom, hogy gyermekápoló legyek – és ez a győzelem csak hozzásegít ehhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik