Szórakozás

Mikes Anna Krausz Gábornak: A táncparkett királya lettél, köszönöm, hogy én lehetek a királynője

TV2
TV2
A táncosnő Instagramon magasztalta partnerét.

Mikes Anna és Krausz Gábor szombaton megnyerték a Dancing with the Starst, amit követően mindketten posztoltak a közösségi oldalukra, hogy köszönetet mondjanak a támogatóiknak. Először a páros férfi tagja tette közzé bejegyzését, melyben azt írta, Mikest a világ legjobb táncosnőjének és a legeslegjobb tánctanárnak tartja, aki nélkül sehol sem lenne.

Annyira hálás vagyok neked, hogy megmutattad nekem ezt a világot, az első naptól kezdve tudtam, hogy különleges ember vagy, és boldog vagyok, hogy ezt veled élhettem meg

– fogalmazott a séf.

Mikes Anna kedden posztolt, írásában először a műsor közel háromszáz munkatársának munkáját köszönte meg, majd a rájuk szavazókhoz szólt. „Köszönettel tartozunk nektek, amiért kedves üzeneteitekkel, kommentjeitekkel és szavazataitokkal a végsőkig támogattatok minket!” – áll a bejegyzésben.

A táncos ezután családja, barátai és tanítványai iránti háláját fejezte ki, amiért „megértették az elfoglaltságát és nélkülözték őt három hónapig”. Ezt követően Stana Alexandrának, Marics Petinek, Lissák Laurának és T. Danny-nak üzent.

Elképesztően büszkék voltunk a Gáborral, hogy együtt döntőzhettünk veletek. Extra volt a hatosunk, szurkoltunk nektek. Mindannyian nyertünk, mert megismertük egymást, és egymást támogatva mentünk együtt egészen a döntőig! Köszönöm nektek a vicces pillanatokat és a sok nevetést, nagyon különleges emberek vagytok!

Végül táncpartneréhez, Krausz Gáborhoz intézett pár kedves szót:

Köszönöm neked, hogy az első pillanattól kezdve bíztál bennem, aztán szépen lassan magadban is. Együtt indultunk a kanyargós úton, majd azon vettük észre magunkat, hogy a döntőig táncoltuk magunkat! Nem volt mindig sima az út, mert teli volt akadállyal, de együtt mindig leküzdöttük. Bármire képes vagy, erős lettél és megnyíltál. A szorgalmaddal, alázatoddal, hiteddel és a szíveddel a táncparkett királya lettél. Iszonyú izgalmas volt ez az utazás, köszönöm neked, hogy én lehetek parkett királynője. Sose felejtem ezt az időszakot, semmiért nem adnám! Boldog vagyok!

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik