Szórakozás

Sztárbox: kifulladásig tartó Árpa-Pintér meccsel zárult a második elődöntő

rtl
rtl
Megvannak a döntő párosításai is.

Vasárnap tartották a Sztárbox második elődöntőjét, hiszen jövő héten fináléhoz érkezik a bokszolós műsor.

  • Molnár Áron Józan Lászlóval,
  • Nyári Dia Dobos Evelinnel,
  • Árpa Attila pedig Pintér Tiborral szállt ringbe.

Molnár és Józan meccse nagy ölelkezések közepette indult el, ugyanis a két színész jól ismeri egymást a színpadról. Óvatoskodás persze nem volt a szorítóban, Molnár egy nagyobb ütéssel eltalálta kollégáját, akire számolni kellet. Érkezett még egy löket, ami után Józan edzői bedobták a törölközőt, ezzel véget vetve a találkozónak. Így Rácz Jenő megkapta ellenfélként Molnár Áront a jövő heti döntőben.

Dobos Evelin és Nyári Dia meccse pontozással dőlt el előbbi javára: noha mindketten végigütötték a meccset, egyiküknek sem volt olyan találata, amellyel KO-t tudtak volna elérni. Dobos így Berki Mazsival nézhet farkasszemet egy hét múlva.

Az est legjobban várt összecsapása Pintér Tibor és Árpa Attila meccse volt: ahogy sejteni lehetett, kondícióbeli problémák már az első menet után jelentkeztek mindkettőnél, ám hősiesen, négy meneten keresztül püfölték egymást. A bírók végül úgy ítélték meg, Árpa érdemelt győzelmet, és ezzel ő küzdhet meg Brasch Bencével a fináléban.

Árpa a meccset követően nemcsak születésnapos édesapjának üzent:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik