Szórakozás

Puskás-Dallos Peti: Úgy nem szeretném a neten megosztani a gyereket, hogy emoji van a fején

rtl
rtl
Feleségével közös gyerekük kapcsán merült fel a kérdés: szabad-e az arcát mutatni a közösségi médiában?

A Probléma Hajóssal és Márkóval című műsor vendége volt Puskás-Dallos Peti. Az énekes nagyobb részt az apaságról mesélt Hajós Andrásnak és Linczényi Márknak, akik felvetették, mi a helyzet azzal, hogy Puskásék mutatják-e gyereküket a közösségi médiában.

Úgy nem szeretném megosztani a gyereke, hogy egy emoji van a fején, mert azt érzem, hogy akkor minek osztom meg valójában, ha nem szeretném, hogy lássák az emberek? Közben meg óvatos vagyok vele. Néha úgy megosztanám, hogy mi így lettünk család… a magánélet hozzátartozik az influenszerkedéshez, akkor miért van az, hogy ez az a pillanat, hogy egyszer csak megvonok mindent, és úgy teszek, nincs gyerekem?

Szóba jött, hogy Puskás korábban élvezte a fiatalságát, ám ez megváltozott, mióta Puskás-Dallos Bogival van.

Csajoztam sokat, sok hülyeséget csináltam, de eljött az a pillanat, amikor jól érzem magam abban, hogy családapa vagyok. És figyelek arra, hogy ne is akarjak más lenni. Kicsit fel is basz, amikor mostanában állandóan poligámiáról beszélnek. Engem ez iszonyatosan frusztrál. Azért, mert közben egy csomó embert látok, aki arról beszél, milyen szar volt a gyerekkora, mert elváltak a szüleik. Csomó frusztrál gyerek nő fel emiatt, akik aztán a poligámiáról kezdenek beszélni. Csak azt nem tudom, hogy a poligámia megoldás-e arra, hogy apu egyébként még arra is időt akar szánni, hogy más nőkkel legyen… én is dolgozom még csinos lányokkal együtt, de nekem már más a feladatom

– utalt a férj- és apaszerepre Puskás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik