Szórakozás

Ezért ne nyomkodd a telefonodat a vécén ülve

Egy tanulmány szerint az emberek több mint fele a vécére is magával viszi a mobilját.

A NordVPN közel 10 ezer felnőtt megkérdezésével végzett tanulmánya alapján az emberek körülbelül 65 százaléka mondta azt, hogy a vécére is magával viszi telefonját – ami kellemetlen egészségügyi problémákhoz vezethet.

A vizsgált országokban a 26-41 évesek viszik leggyakrabban a vécére a telefonjukat, második helyen pedig a 18-25 év közöttiek állnak, valamint területi különbségeket is megfigyeltek – Spanyolországban a megkérdezettek 80 százaléka a mobiljával együtt indul elvégezni a dolgát.

De mi ezzel a baj?

Az UNILAD cikkében megszólaltatott gasztroenterológus, Dr. Roshini Raj szerint a vécén eltöltött ideális idő előnyös, ha nem haladja meg a 10 percet.

Márpedig, ha velünk van a telefonunk, és beleveszünk valami nagyon fontos, maradandó és értékes videónak a nézésébe, akkor kitesszük magunkat a veszélynek, hogy lényegesen tovább maradunk a mellékhelyiségben, mint az indokolt.

És ezzel mi a baj?

Röviden: az, hogy aranyerünk lesz.

Kicsit hosszabban: a gravitáció hatására, akár különösebb erőlködés nélkül is a végbél környéki vénák megduzzadhatnak, ami a későbbiekben rendkívül fájdalmas székelést eredményezhet.

Általánosságban úgy gondolom, ha valaki épp vécén van, és székletürítést végez, illetve azzal próbálkozik, akkor nem szabadna az ujjait semmi másra használnia

– osztotta meg véleményét Dr. Roshini Raj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik