Szórakozás

John Travolta repülőjén egyszer minden műszer becsődölt, családjával biztosra vették a zuhanást

Jason Redmond / AFP
Jason Redmond / AFP
Repülős filmben kapott főszerepet.

A The Shepherd című film főszerepét kapta meg John Travolta, ami a Királyi Légierő egyik fiatal pilótájáról szól, aki bajba kerül, miután gépe elektromos meghibásodást szenved. Navigáció nincs, a rádió nem működik, ám a magasban észrevesz egy másik gépet, amit egy férfi (Travolta karaktere) vezet, ketten együtt próbálják biztonságban letenni a repülőt. A történet egyébként Frederick Forsyth 1975-ös novellájának adaptációja.

Ahogy a BBC írja, a film londoni vetítésén Travolta felidézte, hogy mielőtt olvasta volta a könyvet, neki is volt egy halálközeli élménye a repülést tekintve.

Tudtam, milyen érzés, amikor az ember azt hiszi, hogy meg fog halni. Nálam is előfordult, hogy volt két jó sugárhajtóművem, de nem voltak műszereim, nem volt áram, semmi. Aznap a családom is a fedélzeten volt, és azt mondtam: nem hiszem el, hogy ezen a repülőgépben fogok meghalni. És akkor, mintha csoda történt volna, alacsonyabb magasságra ereszkedtünk, megláttam a washingtoni emlékművet, és felismertem, hogy a washingtoni nemzeti repülőtér közvetlenül mellette van, és leszálltunk.

Travolta azt mondja, amikor először találkozott a könyvvel, előtte vásárolt egy olyan Vampire típusú repülőt, mint ami a filmben is látható. Két évig repült azzal, és mikor egy filmet forgatott Kanadában, rábukkant Forsyth könyvére egy könyvesboltban. Annak borítóján is egy Vampire volt, így jelként tekintett erre a színész.

Azt mondtam, ezt el kell olvasnom. Azonnal beleszerettem ebbe a könyvbe. És az volt az álmom, hogy egy nap filmet csináljak belőle. Szóval néhány évvel később megvettem a könyv jogait, de mivel ez közvetlenül a Ponyvaregény után történt, egyik filmet csináltam a másik után, és elengedtem. Aztán jött Iain Softley rendező, aki ugyancsak beleszeretett a könyvbe.

Itthon valószínűleg a Disney+-on lesz látható a film.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik