Szórakozás

„Jó helyen érkezett a verseny, ahogy Anna is” – Ördög Nóra spirituális szempontból elemezte Krausz Gábort

tv2
tv2
Rumbáztak. Aerosmithre.

Két produkciót is színpadra vittek a párok a Dancing with the Stars elődöntőjében. Krausz Gábor és Mikes Anna másodjára az Aerosmith Dream On című slágerére táncoltak, két színpadra lépésükkel be is táncolták magukat a jövő heti döntőbe. A zsűriben ülő Ördög Nóra – bár nem spirituális beállítottságú – elmondta, szerinte Krausznak nagy szüksége volt a műsorra.

Én végig azon gondolkodtam, miközben nem vagyok spirituális beállítottságú, hogy egyszerűen nem lehet véletlen, hogy most talált rád ez a lehetőség, ez a verseny. Annyira kellett most a te életedbe, annyira jó helyen érkezett, és annyira jó helyen érkezett az Anna. Anna, olyan szépen fogtad Gábor kezét végig ezen az úton, és ebben a táncban ez valahogy fantasztikusan testet öltött.

Rumbájukat itt lehet visszanézni.

A show-t azonban így sem ők, hanem T. Dannyék lopták el:

Kapcsolódó
DWTS: T. Dannyék olyan komplex emelést csináltak, amit pontozáskor is be kellett mutatniuk a zsűrinek
Annyira bonyolult mozdulat volt, hogy Szente Vajk szerette volna újra látni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik