Szórakozás

Shane Tusup: Nem terveztük ilyen hamar, de a leggyönyörűbb ajándék, hogy gyermekünk lesz

Még nem tudják a baba nemét, de a nevelésével kapcsolatban már vannak elképzeléseik.

Shane Tusup és Nagy Viktória Zoé a Bestben jelentették be, hogy első gyereküket várják. Kapcsolatuk tavaly indult, miután az edző készítette fel a tornászt a fitnesz-világbajnokságra.

Nálam mindenki tiszta lappal indul, Shane is azt kapott. Nem érdekel, mi volt a múltjában. Az érdekel, hogy velem milyen. És ő a világ egyik legjobb embere. Egy érzékeny, széplélekű, gyengéd férfi

– árulta el a lapnak Nagy, Tusup pedig hozzátette: nagyon hamar érezte, hogy a nővel akarja leélni az életét. „Nem az volt számomra a kérdés, hogy megkérem-e a kezét, csakis azon hezitáltam, hogy mikor” – fogalmazott az úszóedző. Eljegyzésük híre november elején jelent meg.

A gyerekáldásról így nyilatkoztak a lapnak:

Nem terveztük ilyen hamar, ugyanakkor a leggyönyörűbb ajándék, amit kaphattunk Vikivel, az az, hogy gyermekünk lesz. Mindketten egykék vagyunk, mindkettőnknek nagyon fontos a szülőkkel való hármas egységünk, amilyen most már nekünk is lesz. Még nem tudjuk, hogy kisfiú vagy kislány, de ha dönthetnék, ideálisabb lenne, ha fiú jönne először. Vinné tovább a családnevemet, és tudna majd vigyázni a kishúgára

– mondta Shane Tusup, akit a babavárás kapcsán látott először sírni a menyasszonya, miután a nőgyógyász megerősítette a terhességet.

Már beszélgetnek róla, milyen nevelést kapjon majd a gyerek. Szeretnék, ha a magyar és az amerikai kultúrát is magába szívná.

Viki magyar, én amerikai–magyar állampolgár vagyok, és bár egy ideje tanulom a magyart, azért a kapcsolódási nyelvünk jórészt még az angol. Ami szerintem nagyon jó lehetőség lesz a gyermekünk számára, hiszen már hamar két nyelvet fog beszélni. Egy jó kis csomaggal indulhat az életben, ami előnyére lesz

– vélekedik Tusup, aki azt is elmondta: ha gyereke szeretné, ő olimpikont nevel belőle, de nem fogja ráerőltetni az élsportot.

A páros a Bestnek arról is beszélt, az esküvő még várat magára: nincs kitűzött dátum és helyszín sem, azt sem döntötték el, hogy Magyarországon vagy az Egyesült Államokban lesz megtartva. A kismama nem siettet semmit.

Most az első a kisbabánk, csak rá koncentrálok. Aztán majd ha ő a világra jön, a nagy nap is követheti kis időn belül. Azt gondolom, jövő év végére hivatalosan is férj és feleség leszünk.

BEST

Ajánlott videó

Olvasói sztorik