Szórakozás

Bíró Ica a Farm VIP szereplőiről: Voltak, akik kiállították a saját szegénységi bizonyítványukat

TV2
TV2
Szerinte sokan nem ütik meg a kommunikációhoz szükséges minimális szintet.

Bíró Ica a Story magazin legújabb számában beszélt a Farm VIP-ben szerzett élményeiről. Elmonása szerint jót tett a lelkének, hogy visszatérhetett a reflektorfénybe.

A kilakoltatásom után anyagilag is nagyon jól jött a szereplés. Szóval egy szó mint száz, jó kaland volt.

Bármikor újra belevágna a tanyasi realitybe, annak ellenére, hogy sok atrocitás érte, legfőképp a csapattársai, pontosabban a lányok részéről. Sokakban csalódott, és úgy érzi, mindez az alapvető intelligencia hiánya miatt történt.

Azt gondolom, már az első adásban láthatták a nézők, ki ennek az egész sárga csapatnak a rákfenéje. Én sosem voltam és sosem leszek ilyen törtető, az ismertségért viaskodó ember. De olyan sem, aki a másik szemébe szépeket mond, hátulról viszont belevágja a nagy kést. Ripli Zsuzsival például nem leszünk barátnők, az biztos!

– nyilatkozta a lapnak a metál lady, aki egy-két fiút megkedvelt a csapatból, igazán pedig csak Rékasi Károly került közel hozzá.

Ő egy igazán mély érzésű ember, akivel megtaláltam a hangot

– árulta el.

Bíró akkor sem csinálna semmit másképp, ha újrakezdhetné a játékot. „Fejlődött az ön- és emberismeretem, így én egész biztosan csak nyertem a műsorral. Egy pillanatig sem félek, hogy olyan felvétel kerül egy ország szeme elé, amit szégyellnem kellene” – álltja. Mint mondja, ő mindig magát adta, és minden helyzetben ember tudott maradni.

Ez azért nem mindenkiről mondható el sajnos. Voltak, akik kiállították a saját szegénységi bizonyítványukat. Szerintem sokan nem gondolták végig, hogyan kellene viselkedniük, vagy alapvetően sem ütik meg a kommunikációhoz szükséges minimális szintet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik