Szórakozás

Árpa Attila a Covid előtt nem vállalta volna el a Dancing with the Starst és az Álarcos énekest

TV2
TV2
Visszatekintve egyik műsorban való szereplését sem bánja.

Árpa Attila a szeretlekmagyarorszag.hu-nak adott interjút, melyben egyebek mellett arról beszélt, mennyire válogatja meg, milyen tévés felkérésekre mond igent.

A Covid óta lett ez igazán nehéz kérdés. Előtte azért volt egyfajta elképzelésem, hogy mit vállalok el, és mit nem. Mi érdekel, és mi nem. De a Covid nekem is azt jelentette, hogy majdnem egy évig nem dolgoztam. Minden, ami színház, film, haknik, minden, ami bevételt jelentett, az megszűnt, és ezt én is megéreztem. Az inflációról nem is beszélve. Amikor megkérdeztem a közértben, hogy a trappista sajtot megkaphatom-e jó hírnévért, azt mondta az eladó, hogy nem lehet. Na, és jó imidzsért ideadja? Nem. Presztízsért? Azért sem? Akkor miért?

– mondta el a színész, hozzátéve: a pandémia idején kicsit megváltozott a gondolkodása.

Ott kezdtem el olyan műsorokat vállalni, amiket alapból nem feltétlenül. Nem kell őket minősíteni, mert mindegyiket vállalom, és mindegyikben szívből vettem részt. De legyünk őszinték, nem vállaltam volna sem a Dancing with the Starst, sem az Álarcos énekest. Nem azért, mert azt gondoltam, hogy nem nekem valók, hanem mert tudtam, mennyi stresszel, izgalommal és elfoglaltsággal járnak, és mennyire mozdítanak ki a komfortzónámból. De igenis elvállaltam, és hozzá kell tennem, hogy egyáltalán nem bánom, mert ha egyszer egy olyan útra léptél, hogy téged úgymond celebként számon tartanak és hívnak, akkor igenis kell menni mindenféle műsorba.

Nem hiszi, hogy szégyenkeznie kéne bármelyik műsor miatt, amit elvállalt. Eleinte úgy gondolta, egy valóságshow vezetése sem való neki, de Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban formátuma annyira megfogta, hogy végül elfogadta a játékmesteri feladatkört.

Hadd fogalmazzak így: vannak felkérések, amikor az első kérdésem az, hogy mennyit kapok érte, és az utolsó, hogy miről szól. Itt fordítva volt, mert sokkal jobban érdekelt, hogy miről szól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik