Szórakozás

Szinetár Dóra: Már akkor szerettem volna elhagyni az országot az oktatási rendszer miatt, amikor én jártam iskolába

Fábián Bori / VIASAT3
Fábián Bori / VIASAT3
Sosem kedvelte azt a poroszos típusú oktatást, ami a hagyományos magyar iskolákban zajlik.

Az Adom a napom keddi streamjében Szinetár Dóra napját követhették a nézők. A színésznő az élő adás egy pontján arról beszélt, hogy a fiatalabbik fia jövőre iskolás lesz, és jelenleg az a legnagyobb dilemmája, hogy vajon mivel lehet igazán jót tenni egy ma felnövő gyereknek. Mint mondta, hagyományos állami iskola szóba sem jöhet, ugyanis már az idősebbik fia tanulmányainak felénél azt érezte, hogy az oktatási rendszer miatt inkább elhagyná az országot.

A téma a Geszti Péternek adott interjújában is felmerült, mellyel kapcsolatban Szinetár elmondta, hogy már gyerekként sem volt megelégedve azzal a rendszerrel, amit a legtöbb magyar iskolában követnek.

Tulajdonképpen én már akkor szerettem volna elhagyni az országot az oktatási rendszer miatt, amikor én jártam iskolába. Nekem valahogy ez a poroszos alapú oktatás sosem jött be. Az alapvető problémám azt hiszem az, hogy engem a szüleim otthon mindig embernek kezeltek, és ez a hagyományos magyar iskolarendszerben nem működik. Tehát nekem gyerekként az volt a legnagyobb problémám, hogy én miért nem szólalhatok meg, ha mondandóm van, miért nem tehetek föl egy kérdést, ha valamit nem értek. Miért nem vagyok ugyanolyan fontos? Nem arról van szó, hogy engem állandóan figyelni kell, csak hogy miért nem vagyok egy ugyanolyan értékes ember csak attól, mert én tizenvalahány éves vagyok.

– fogalmazott a színésznő.

Mint mondta, bár a fia annak idején még állami iskolába járt, a lányát már egy Waldorf-intézménybe íratta be. Hozzátette, bár melós volt Waldorf-szülőnek lennie, úgy érzi, a lányával így remek nyolc évet tölthettek el.

Amikor Geszti Péter azt kérdezte a színésznőtől, elhagyná-e az országot, ha az említett intézmény nem lenne opció, a következőt felelte:

A ha, az ugye nem egy történelmi kategória. Nagyon nem szeretném elhagyni ezt az országot, nagyon szeretek itt élni. Nagyon szeretek utazni, és nekem egy idő után mindig nagyon hiányzik ez, ami itt van. Úgyhogy nem, nem szeretnék elmenni külföldre. Megoldani akarom, megoldásokat keresek

– jelentette ki.

Az Adom a napom streamjét az nlc-n lehet követni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik