Szórakozás

„Ez ilyen félig civil adás lesz?” – Vásáry André több szereplőtársáról nem tudta, hogy kicsoda Az Árulókban

RTL
RTL
22 híresség szerepel a műsorban.

22 szereplővel, köztük színészek, zenészek, modellek, műsorvezetők és influenszerek részvételével elindult Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-reality műsor. A résztvevők egy vonaton találkoztak egymással először, ahol bár egyesek régi ismerősökként köszöntötték egymást, többen bemutatkozással kezdték a közös játékot. A Survivor egykori játékosa, Varga Ferenc nem tudta eldönteni, honnan ismeri Nagy Zsolt színészt, aki azzal viccelt, hogy pornósként dolgozik, onnan lehet ismerős.

Én nem ismerek mindenkit, ő Survivor-ös?

– kérdezte Vásáry André Horváth Évát, aki legjobb tudása szerint igyekezett felvilágosítani az énekest a többieket illetően, de beismerte, hogy Nyáry Lucát (Nyáry Krisztián író szintén író lánya, aki modellként is tevékenykedik) ő sem ismeri.

Ez akkor ilyen félig civil adás lesz?

– merült fel ezek után Vásáry Andréban.

Kritikánk az első részről itt olvasható:

Kapcsolódó
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: nem tudtuk eldönteni, mennyire vegyük komolyan az RTL társasjátékát
Az RTL új valóságshow-ja, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban valójában egy realitybe oltott társasjáték, amelyben sztárok egy kastélyban gyilkososat játszanak napestig, miközben Árpa Attila röhejesen komolykodik velük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik