Szórakozás

Szegedi Fecsó elárulta, kivel küzdene meg legszívesebben a Sztárbox elődöntőjében

RTL
RTL
És azt is, kitől tart a leginkább.

A múlt vasárnapi Sztárboxban Szegedi Fecsó a második menetben kiütötte Curtist, az üzletember erről mesélt a szerdai Reggeliben.

Próbáltam sokszor elképzelni meccs előtt, hogy milyen lesz majd ott bent, de nem lehet elképzelni. Életem első bokszmeccse volt, ilyen éles küzdelem, ennyi kamerával, zavaró körülménnyel. Tényleg olyan, mintha az ember háromszázzal száguldana az autópályán, beszűkül a látása, mindent próbál kizárni, és csak az ellenfelét látja – aki nem is ellenfél, hanem inkább ellenség ott a ringben, mert ugye agyon akar verni

– magyarázta Szegedi. Mint elmondta, Curtistől azért kapott ütéseket bőven.

Meglepően nagyokat ütött. Azért én bunyóztam erős emberekkel, de Curtis ott van a top 3-ban. Tényleg nagyon nagy ereje volt, és nem nagyon lehet erre felkészülni. Edzésen azért nem ütnek ekkorát az emberek, mert ez ugye életveszélyes, nem akarunk lesérülni.

Elmondása szerint a legtöbb ütést fedezékbe kapta vagy el tudott hajolni előle, de egy ütés az arcát érte, a nyaka pedig még most is fáj. Arról is beszélt, kivel szeretne megküzdeni, és ki az, akivel a legkevésbé állna szorítóba.

Leginkább a Tenyával (Pintér Tibor – a szerk.) szeretnék mérkőzni, aztán Árpa Attilával, és legkevésbé Brasch Bencével. Ő erős is, magasabb is, régóta bokszol, tíz kilóval nehezebb is nálam, minden paraméter ellene szól.

Szegedi azt is elárulta, az e heti meccsen a korábban lesérült Kabát Petinek szurkol, aki Rácz Jenő ellen fog kiállni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik