Szórakozás

Ifj. Schobert Norbert gyerekként márkás cipővel próbálta lekenyerezni az osztálytársát, hogy ne piszkálja többé

TV2
TV2
A fiú el is fogadta a cipőt, de nem változtatott a viselkedésén.

A Frizbi pénteken debütáló új részében ifj. Schobert Nobert lesz Hajdú Péter vendége. A Blikk által megkapott adásrészlet szerint a beszélgetés során szó esett a fiú gyerekkori éveiről is, amikor annyi bántást kapott az iskolában, hogy végül intézményt kellett váltania.

A sok bántás miatt váltottunk iskolát, mert anyáék látták, hogy én ebbe lelkileg teljesen tönkre megyek. Rettentően jó iskolába jártam és nagyon jó oktatást kaptam, de ettől függetlenül nem bírtam volna tovább

– mondta Rubint Réka idősebbik fia, aki azt is elárulta Hajdúnak, hogy annak idején mindent megpróbált megtenni azért, hogy a társai elfogadják, egy alkalommal az új, márkás cipőjét is felkínálta a legnagyobb hangadónak, hogy megkedvelje.

El is fogadta, de ugyanúgy kaptam a bántást.

A cipő hiánya később Rubint Rékának is feltűnt, aki végül az iskolában beszélgetett el a fia zaklatóival, de a szavai nem hoztak eredményt – ifj. Schobert Norbi emlékei szerint pedig a többi szülő sem örült az edző békítési kísérletének, habár nem beszélt csúnyán.

Látták, hogy szorongtam, sőt, már elkezdtem tikkelni. Erősen pislogtam a szememmel, ami egy tipikus tünet. Sokszor fordultam anyához azzal, hogy bántanak, és ők tudták, hogy ez nincs rendben, nem oldódtak meg a problémák. Az osztályfőnököm nagyon rendes volt, de nem volt elég erős kezű, hogy az osztályt meg tudják fékezni

– magyarázta.

Kapcsolódó
Ifj. Schobert Norbert szerint nagyon sok hátránnyal járt Rubint Réka és Schobert Norbi gyerekének lenni
Kisiskolásként nem igazán látta az előnyeit annak, hogy híresek a szülei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik