Szórakozás

Horváth Tamás: Nem volt fürdőszobánk, lavórban fürödtem, de végtelenül boldog gyerekkorom volt

Fábián Bori / VIASAT3
Fábián Bori / VIASAT3
Nagy szegénységben nőtt fel.

Szerdán Horváth Tamást követhették a nézők az Adom a napomban: az énekes az esti órákban Geszti Péternek adott interjút, ahol a gyerekkoráról is szó esett. Mint mondta, szegény családban nőtt fel, a szülei még azelőtt különváltak, hogy világra jött volna, édesanyja pedig nem engedte, hogy az édesapja segítse őket anyagilag. Ennek ellenére igen boldogan emlékszik vissza a gyermeki éveire.

Bár lehet, hogy nem volt fürdőszobánk, lavórban fürödtünk… vasárnaponta volt egy műanyag kád, a kályha mellett abban fürödtem meg, bele lehetett feküdni, végtelenül boldog gyerekkorom volt. Egészen odáig. Amíg ebben a szegénységben éltünk, akkor is

árulta el, hozzátéve: a közösen töltött idők alkalmával az édesapja mindent megpróbált megadni neki, amit a hétköznapok során nem tudott. Nélkülözés helyett viszont inkább az élményekre emlékszik ebből az időszakból.

Éreztem a különbséget, de voltaképpen nekem ez igazából sosem számított. Mert anyukám meg abban volt fantasztikus, hogy valahogy mindig élmént csempészett az életünkbe. Akár azzal, hogy kijött velem az utcára labdázni, vagy kint beszélgettünk. Valahogy mégis arra emlékszem, hogy a gyerekkorom bár szegény volt, élményekben viszont nagyon gazdag

– magyarázta.

Az Adom a napom streamjét az nlc-n lehet követni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik