Szórakozás

Nagy Feró: Én most is a rendszer ellen vagyok, az európai rendszer ellen

Fábián Bori / VIASAT3
Fábián Bori / VIASAT3
Szerinte a liberálisoknak és nem liberálisoknak valahogy szót kéne érteniük egymással.

Nagy Feró volt a hétfői Adom a napom főszereplője. A napját végig követő adásban megmutatta Kossuth-díját, amit 2021-ben kapott meg. Ekkor azt mondta, a mai kormányzatban több Beatrice-rajongó is van, akik fiatalkorukban „ott fetrengtek a sárban, a mocsokban” a koncerteken.

Nem mondom a nevüket, milyen ciki lenne!

– tette hozzá.

Geszti Péter az esti beszélgetés során rákérdezett a zenésznél, mit szól ahhoz, hogy az elmúlt években a fontosabb díjakat azok kapták, akik a kormánynak kedvesek.

Ez mindig így volt a világban, annak idején a kommunisták is így osztogatták a díjakat. Ha volt emberük, akkor az kapta meg. Nem hiszem, hogy kapott volna valaki, aki nem értett egyet a szocializmus teljes győzelmével. Ez mindig így van. Azon a zenén nevelkedtek nagyon sokan, a kormányból is, amit mi akkor játszottunk, és nagyon sok olyan dalunk volt, ami őket megfogta, amitől ők aztán azok lettek, akik lettek

– felelte Nagy Feró, mire Geszti felidézte: a nyolcvanas években mindenki úgy tekintett az énekesre, mint „a szabadság apostolára, aki be mer inteni minden hierarchikus hatalomnak”.

Ez most is így van. Az más kérdés, hogy azt mondják, megosztó személyiség vagyok – az egy marhaság! Én most is a rendszer ellen vagyok. A világrendszer, az európai rendszer ellen. Az ellen, hogy ha én mondok valamit, akkor azt nem, ha a belga akarja, annak meg igen. Az, hogy nem adják ide a pénzünket… Hát, adják ide, az jár nekünk.

Nagy úgy tartja, ezek nem bonyolult kérdések. Később azt mondta, ő is liberálisnak vallja magát.

Én úgy gondolom, hogy nekünk, liberálisoknak és nem liberálisoknak valahogy szót kéne érteni. Csak az a baj, hogy olyan nagy a gyűlölet, mint a Fradi meg az Újpest között. Bennem nincs semmiféle gyűlölet a liberalizmus iránt. Bennem nincs, hát az ő dolga! Én igazából liberális vagyok, mert én azt mondom, hogy mindenki élje a saját életét, ahogy akarja. (…) Hadd éljem én úgy az életemet, ahogy akarom! Ne kapjunk olyan életvezetési tanácsokat, amik használhatatlanok!

Geszti kérdésére elárulta, utóbbi kijelentéseivel politikus ismerősei is teljesen egyetértenek. „Sőt, ha belegondolsz, ez a mostani rendszer sokkal liberálisabb a vele nem egyetértő zenekarokkal is. Nézd meg a legutóbbi tusványosi fesztivál fellépőit!” – hozta fel példának.

A műsorvezető arra is kíváncsi volt, hogy viszonyul a melegekhez Nagy Feró. Az énekes elmondta, őt egyáltalán nem érdekli ez a kérdés. „Az zavar, hogy ha az Andrássy úton felvonulnak. Menjenek le Rákosmezőre vagy Alsóörsre. Be van kerítve, a tévé ugyanúgy mutathatja, és utána mehet egész este a csihi-puhi. De ezt nem az Andrássy úton kell csinálni. Ez egy provokáció.” – fogalmazott az énekes.

Az Adom a napom streamjét az nlc-n lehet követni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik