Szórakozás

Hajós András a gyereknevelésről: Nem hiszem, hogy pofon és rugdosás vezet csak ahhoz, hogy valaki kész legyen majd egyszer az életre

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A zenész úgy véli, hagyni kell, hogy a gyerekek abban teljesedjenek ki, amiben ők szeretnének.

Hétfőn Hajós András napját követhették a nézők az Adom a napomban, aki a formátumnak megfelelően az esti órákban Geszti Péternek adott interjút. A beszélgetés során szó esett a gyereknevelésről is, mellyel kapcsolatban a dalszerző elmondta, bár azt megérti, hogy egyes szülők viszonya az évek során elmérgesedhet, azt már nem, hogyan vetíthetik ki a felek a volt párjukkal kapcsolatos problémáikat a közös gyerekeikre.

Azt soha nem értettem, hogy a saját volt feleségén keresztül hogy tud valaki kicseszni a gyerekeivel, és azoknak nem megpróbálni megadni minden megfelelő körülményt. Ez számomra apához méltatlan viselkedés

– jelentette ki Hajós.

Úgy szoktam fogalmazni, hogy a gyerek nem birtokos eset: nem nekünk vannak gyerekeink, hanem mi lettünk az ő szüleik. Ennek megfelelően élek a mai napig is, ilyen a viszonyunk mai is velük. Néhányan azt mondják, elkényeztettem őket. Ilyenkor el szoktam mesélni, hogy kilenc éves koruktól kezdve napi két edzésen vettek rész önszántukból úgy, hogy mindegyik a maga sportágában magyar bajnok, vagy többszörös magyar bajnok lett. (…) Szóval nem hiszem, hogy pofon és rugdosás vezet csak ahhoz, hogy valaki kész legyen majd egyszer az életre és megkeményedjen.

A zenész hozzátette, a volt feleségével sosem akarták, hogy a gyerekeik élsportolók legyenek, de hangsúlyozta, nem azt tartották szem előtt, hogy ők mit szerettek volna, hanem azt, amire a gyerekeik vágytak.

Rákényszeríteni valakit arra, ami nem ő, belevinni valamibe, ami az én álmom lehetett vagy volt, azért, hogy utána folyamatosan az én világomba behúzva ő egy méricskélésnek, egy önbizalomhiánynak legyen kitéve, ez betegítő, ez ártalmas. Azt kell csinálni a gyereknek, amit akar. Merthogy ő egy másik ember

– mondta a műsorban.

Az Adom a napomat kövesd streamen az nlc-n!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik