Szórakozás

Kórházakba szökött be, hogy a videóiban doktornak adhassa ki magát – letartóztatták a TikTok-sztárt

A dél-afrikai influenszernek még érettségije sincs, mégis főként „orvosi tanácsokat” osztogatott a videóiban.

Egy dél-afrikai influenszer több százezer követőt szerzett magának azzal, hogy orvosi tanácsokat osztott meg és gyógyszereket árult a közösségi oldalán úgy, hogy közben megfelelő képesítés nélkül orvosnak adta ki magát.

A TikTokot Dr. Matthew Lani néven használó fiatalembert a BBC beszámolója szerint még vasárnap tartóztatták le a hatóságok, amikor egy sebészeti szájmaszkot, és egy sztetoszkópot viselve megpróbált bejutni egy kórházba.

Kedden azonban az ország legmagasabb fokú ügyészsége, a Nemzeti Ügyészség már azt közölte, hogy hiába gondolják azt, hogy az influenszer bűncselekményt követett el, amikor orvosnak adta ki magát, és félrevezette a követőt, nem sikerült elég bizonyítékot összegyűjteniük ellene. Ezért szabadon is engedték.

A közlemény ugyanakkor arra is kitért, hogy a nyomozást még nem szüntették meg, és majd a további vizsgálatok eredményei után döntenek arról, hogy indítanak-e büntetőeljárást vagy sem.

Gauteng tartomány egészségügyi minisztériuma szerint Lani gyakran használta a johannesburgi Helen Joseph kórházat arra, hogy olyan félrevezető tartalmakat állítson elő, ahol orvosnak adta ki magát.

Az áldoktor szabadon engedése után az ügyvédje azt nyilatkozta, hogy az ügyfele csak szórakozásból adta ki magát orvosnak. Amit vélhetően a követői sem vettek komolyan, hiszen senki nem jelentette fel emiatt.

A tartalomgyártónak egyébként 300 ezer követője volt TikTokon, a neve különböző variációival megalkotott kulcsszavakkal ellátott videókat pedig eddig több mint 200 millió alkalommal játszották le. Azonban a letartóztatása után törölték a fiókját.

Így a hivatalos profilja helyett is csak az alábbi, eddig 1,2 milliós megtekintést elérő „leleplező” videót tudjuk megmutatni.

@amandamomusic 😂😂😂😂😂😂 #drmatthew #drmatthewlani #docmatthew #hpcsa #wits #witsuniversity #fakedoctor #fakesadoctor #sacrime #matthewlani #scamdoctor #scamalert🚨 #scam #tiktokdoctor #beware #stethoscope #fyp #foryoupage #viral #southafrica #mzansitiktok #fraudsouthafrica #pathologicalliar ♬ Laughing - Gianluca Marino

A hatóságok beszámolója szerint az influenszer letartóztatását hetekig tartó nyomozás előzte meg, amit azután indítottak, hogy kételyek merültek fel a képesítésével kapcsolatban.

Lani azt mondta magáról, hogy a johannesburgi Witwatersrand Egyetemen szerezte meg az orvosi diplomáját, azonban az intézmény szerint ez nem igaz. Sőt, az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint az áldoktornak még érettségije sincs.

A BBC azt is írja, hogy az influenszer állítólag úgy akarta félrevezetni a hatóságokat, hogy egy Dr. Sanele Zingelwa nevű másodéves orvosi gyakornoknak adta ki magát, aki a Tembisa Tartományi Tercier Kórházban dolgozik. A valódi Dr. Zingelwe ezért csalás vádjával fel is jelentette őt.

Matthew Lani csak a legutóbbi személy a magukat orvosnak kiadó dél-afrikai szálhámosok sorában. Az egészségügyi minisztérium szerint az elmúlt három évben mintegy 124 ilyen letartóztatás történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik