Szórakozás

Domján Evelin a Nyerő Párosról: Nem tudom, mit csinálhattam volna még, hogy jobban megkedveljenek

Ágota Csaba / RTL
Ágota Csaba / RTL
A véghajrában egyetlen páros sem szavazott rájuk.

A múlt héten ért véget a Nyerő Páros új évada, ahol Curtis ér Barnai Judit kerekedtek felül a fináléban. Vastag Csaba és Domján Evelin voltak az ellenfeleik, utóbbiak viszont egyetlen szavazatot sem kaptak a többi pártól a mindent eldöntő utolsó szimpátiaszavazáson.

Helyezésükkel kapcsolatban Vastag Csaba azt mondta a Fókusz stábjának, örülnek a képzeletbeli ezüstéremnek, szerinte ugyanis furcsa magyar szokás csupán, hogy nem szeretjük a második helyeket. Ami viszont a végjátékot illeti, maradt bennünk tüske, főként a feleségében.

Én annak örülök csak, hogy mi ezt így együtt meg tudtuk csinálni, kéz a kézben, és sosem engedtük el egymás kezét. Lehet, hogy ez is volt az oka, hogy nem kaptunk egy szavazatot sem. Igazából nem tudok ezzel nagyon mit kezdeni, nem tudom, mit csinálhattam volna még, hogy jobban megkedveljenek

– fogalmazott Domján, mire az énekes azt felelte, semmit, szerinte pedig az a fontos, hogy a villában szerzett élményeik egy életen át elkísérik majd őket.

Kapcsolódó
Curtis és Barnai Judit lettek a Nyerő Páros győztesei
Vastag Csaba és felesége ezüstérmesek lettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik