Szórakozás

„A balszerencse áradása” – akár film is készülhetne Erdélyi Mónikáék olaszországi kiruccanásából

Ágota Csaba / RTL
Ágota Csaba / RTL
Jóformán semmi sem úgy alakult, ahogyan várták volna.

Erdélyi Mónika ma a Mokkában mesélt arról, hogyan alakult legutóbbi kirándulásuk a lányával, Mollival. Mint kiderült, egy napon az esti órákban döntöttek úgy, hogy Milánóba utaznak, ekkor foglalták le a szállásukat és vették meg a repjegyeiket is, másnap hajnali háromkor pedig már keltek is, hogy elérjék a gépüket.

Miután leszálltak, már a reptérről sem volt egyszerű eljutniuk Milánóba, amikor viszont megérkeztek a hoteljükbe, kiderült, hogy a műsorvezető nem reagált a személyzet egyik e-mailjére, így törölték a foglalásukat. Mivel volt még szabad szoba, biztosítottak nekik egyet, ekkorra viszont Erdélyi már érezte, hogy valamilyen betegség bujkálhat benne.

Gyenge kezdés után visszaestünk, merthogy elhatalmasodott rajtam még jobban a betegség. Be is lázasodtam, tehát a legfontosabb vásárlásunk Milában egy lázmérő volt. Pont a dóm előtt állva mértem meg a lázamat, hogy 38,4

– idézte fel az esetet.

Hogy a betegsége ne vethessen további árnyékot a napi programra, a műsorvezető bevett egy lázcsillapítót, így este nyolcig nyugodtan folytathatták a városnézést. Amikor viszont eldöntötték, hogy visszaindulnak a szállásukra, gyalogosan kellett megtenniük közel egy órát, ugyanis kiderült, hogy közlekedési sztrájk robbant ki a városban.

Másnapra eltervezték, hogy vonattal átugranak Svájcba, jegyet viszont nem vettek előzetesen, tekintettel Erdélyi betegségére. Mivel reggelre jobban lett, kiutaztak az állomásra, ahol közölték velük, hogy minden jegy elkelt arra a járatra, amire szerettek volna felülni.

Itt már csak nevettünk. Van ez a könyv és film, hogy A balszerencse áradása, itt ez jutott eszembe.

Mivel a svájci terv füstbe ment, anya és lánya azt találták ki, Torinóba ruccannak át: ekkor szembesültek azzal, hogy időben nem az egy, hanem a háromórás menetidejű vonat áll hozzájuk a legközelebb. Bár ekkorra már úgy ítélték meg, kvázi mindent láttak Milánóból, amit szerettek volna, beletörődtek, hogy muszáj lesz itt eltölteniük a nyaralásból hátralévő idejüket. Meg is néztek hát mindent, amit lehetett, és bár Erdélyi szerint így kihozták az utazásból a maximumot, nem tartja valószínűnek, hogy valaha is visszavágynának Milánóba.

A műsorvezető egyébként nemrég a hűtőjével járta meg, az új konyhai eszköz ugyanis, amit vásárolt, nem fért be a spájzajtón.

Kapcsolódó
Erdélyi Mónika elszámolta magát: akkora hűtőt vett, hogy nem fért be az ajtón
Alakítani kell kicsit az ajtófélfán. A hűtőből ugyanis nem lehet lefaragni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik