Szórakozás

Berki Mazsi: Sikerült annyira túledzenem magam, hogy hánytam

Birton Szabolcs
Birton Szabolcs
Azt mondja, nem alaptalan a sokak által használt mondás, miszerint „aki nem hányt még edzés után, az nem is edzett igazán jót”.

Berki Mazsi kora délután a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében osztott meg magáról egy mosolygós szelfit, melyhez azt írta: „edzés utáni hányás, pipa.”

Az influenszer később az autójában ülve jelentkezett be, megmagyarázva, hogy nem írt félre semmit, valóban hányásig edzette magát a reggeli órákban.

Éppen a második edzésemre tartok a mai napon, de volt egy forgatásom is, ahol volt egy kis zsák, egy kis árnyékboksz, egy kis bemelegítés, úgyhogy mondhatjuk azt is, hogy a harmadik edzésemnek ugrok neki. Már itt vagyunk a finishben, de nagyon-nagyon kell figyelni egyébként, mert szerintem ilyenkor vagyunk a legsérülékenyebbek

– mondta a követőinek.

Ma reggel sikerült annyira túledzenem magam – pedig egy rövid,  félórás futóedzést csináltam egy kis hasizom gyakorlattal -, hogy amikor hazaértem, bumm, megtörtént a baleset és nem írtam el, hánytam egyet. Sokan szokták azt mondani, hogy aki nem hányt még edzés után, az nem is edzett igazán jót.

Berki egyébként a Sztárbox hamarosan induló évadára készül ilyen szorgalmasan, a múlt héten már az is kiderült, milyen párosításokban csapnak majd össze a celebek.

Kapcsolódó
Sztárbox: Nagy Ervin Árpa Attilával, Berki Mazsi Megyeri Csillával bokszol majd
Az RTL bejelentette, mely hírességek mérkőznek meg egymással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik