Szórakozás

A Nagy Ő: Vivien bevallotta Jákob Zoltánnak, hogy a műsor előtt egy másik férfi is felkeltette az érdeklődését

Jákob Zoltán úgy érzi, a jelöltje nem volt vele teljesen őszinte.

A Nagy Ő legutóbbi adásában a jelöltek lehetőséget kaptak, hogy két nőt kiszavazzanak maguk közül: Virág és Vivien autóba is ültek, de kiderült, hogy a sofőr Jákob Zoltánhoz viszi őket, aki duplarandin ismerkedik majd velük, és szó sincs arról, hogy valóban kiestek volna a versenyből.

A beszélgetés egy pontján Vivien jelezte, hogy szeretne kettesben beszélni az üzletemberrel, akire mint mondta, nagyon pozitív és lehengerlő személyiségként gondol, akiben minden megvan, amit egy férfiban keres – szerette volna viszont bevallani neki, hogy a kastélyba való beköltözése előtt egy másik férfihoz is közel került nemrégiben.

Eléggé megfogott. De amikor megláttalak téged tegnap, akkor azt éreztem, hogy wow. Egyszerűen akkora gondban vagyok és őrlődőm. Nem tudom, mit csináljak

fogalmazott a jelölt, majd később hozzátette, reméli, Jákob megérti, milyen az, ha egy ember a szerelmet keresi, és több helyen is próbálkozik.

Amikor a milliárdos aziránt érdeklődött, hol tart ez a bizonyos kapcsolat, Vivien azt felelte, beszélgetési fázisban, illetve egyszer már találkoztak.

Én a te helyedben ezt nem mondtam volna el akkor, ha az a másik nem érdekelne nagyon. Neked kell döntened, mert azt látom, érdekel ő is. (…) Nekem ez a történet kicsit sántít. Ha én azt feltételezem, hogy te egyszer találkoztál ezzel a valakivel, akkor nem hiszem, hogy annyira megérinthetett, hogy így meggondold magad. Szóval valami más is történhetett, ha pedig valami más is történt, akkor nem voltál őszinte

– mondta Jákob a jelöltjének, akinek a válaszát a mai adásban hallhatják majd a nézők.

Kapcsolódó
A Nagy Ő: Két nőt is kiszavaztak maguk közül a jelöltek
Bár azt hitték, ezzel véget ért számukra a verseny, Jákob Zoltán inkább duplarandira vitte őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik