Szórakozás

„Olyan sokáig eltart a kapcsolatunk, mint a kovászos uborka” – rivallt rá Domján Evelin Vastag Csabára a Nyerő Párosban

RTL
RTL
A feleséget felpaprikázta, hogy férjével máshogy vélekednek a kapcsolatukról.

A Nyerő Páros pénteki részében a lányoknak párjaik fejével kellett gondolkodniuk, ami nem mindig volt eredményes. A játékban Vastag Csaba és Vastagné Domján Evelin is felemásan teljesítettek, de egy helyes válasz után a feleség – szokásához híven – örömében sikoltozni kezdett.

Bocsi, hogy így kitörök mindig

– védekezett Domján, mire Sebestyén Balázs úgy felelt:

Kezdem megszokni, nincs vele baj.

Később aztán nem mindenben értett egyet a házaspár, Domján reakciói pedig végig hevesek maradtak. A „Ha a párkapcsolatotok egy étel lenne, Csaba szerint mi lenne az?”  kérdésnél sem ugyanazt a választ adták, az énekes ugyanis a „chilis bab, ami mindig lángra lobban” opciót választotta, míg neje a „csemegeuborka, ami sokáig eláll” lehetőséget.

Hát, de Tomi, olyan sokáig eltart a kapcsolatunk, kovászos uborkák vagyunk

– kiabálta Domján Evelin, aki két nappal azelőtt ment hozzá férjéhez, hogy elkezdődött volna a műsor forgatása.

Az is megrohad. Szép dolog az uborka, de te paprika vagy. Most is paprikás vagy

– reagált Vastag Csaba felesége kirohanására.

A jelenetet itt lehet visszanézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik