Szórakozás

Gyerekbántalmazás miatt évekre börtönbe kerülhet a keményvonalas Insta-mami

Robert Alexander / Getty Images (Illusztráció)
Robert Alexander / Getty Images (Illusztráció)
Augusztus végén gyermekei éheztetése és bántalmazása miatt letartóztatták a sajátos, mondhatni brutális nevelési elveket valló Ruby Franke családi youtubert, miután az egyik alultáplált gyereke nyílt sebekkel a testén és ragasztószalaggal a végtagjain került elő. A 12 éves fiú egy ablakon szökött ki, majd a szomszédba rohant segítségért, ahol ételért és vízért könyörgött. A gyerek kórházba került, az anyja pedig nagy eséllyel börtönbe megy majd a bűneiért, amiket egyébként éveken keresztül millióknak közvetített az interneten.

A gyerek lájkot hoz, ezt még azok a mezei internet-felhasználó anyukák és apukák is tudják, akik előszeretettel büszkélkednek utódjaikkal a közösségi oldalakon. Bár mostanra köztudott, mennyi veszélyt rejt magában, ha valaki a teljes családi fotóalbumot kiposztolja a Facebookra, vannak, akik ebből építenek karriert, és hivatásszerűen fotózzák, filmezik, majd osztják meg csemetéik minden mozzanatát a világhálón. Ők a családi bloggerek és vloggerek, akik kiárusítják életük legfontosabb szereplőinek egész gyerekkorát, miközben kéretlenül nevelési tanácsokat osztogatnak szülőtársaiknak. Csakhogy akármilyen tökéletesnek is mutatja valaki az életét a neten, a lufi könnyen kipukkadhat – ahogy Ruby Franke esetében is ez történt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jodi & Ruby (@moms_of_truth) által megosztott bejegyzés

Így (ne) neveld a gyerekedet

Franke 41 éves, Utah államban élő amerikai nő, videóbloggerből lett „mentálisfitnesz-edző”. 2015-ben került be a köztudatba 8 Passengers, azaz 8 utazó elnevezésű YouTube-csatornája révén. A videói férjével, Kevin Franke egyetemi mérnökprofesszorral és hat gyerekükkel – Shari, Chad, Abby, Julie, Russell és Eve – közös életéről szóltak, azokban a szülői lét fontos kérdéseit tárgyalta meg, nevelési tippeket adott, amiket saját példákkal szemléltetett, a mormon vallás tanait hirdette, és közben részletesen bemutatta családja hétköznapjait. Egy időben hetente ötször posztolt videókat, fénykorában közel 2,5 millió feliratkozója volt a YouTube-on. A csatornája 2021-ben befuccsolt, idén kapcsolta le a YouTube, egyelőre nem ismert okokból.

Ellentmondásos szülői tanácsai és extrém fegyelmezési módszerei miatt a nézők már régóta pedzegették, hogy, amit Franke gyereknevelés címszó alatt csinál, az valójában bántalmazás. 

Három éve Chad nevű fia elárulta, hogy kisöccse megtréfálása miatt büntetésként megvonták tőle a „hálószoba-privilégiumot”, és hét hónapig egy babzsákfotelben aludt. Ez indította el a folyamatot, ami során a nézők szépen lassan ráeszméltek, hogy a Franke házaspár szülői magatartása egyáltalán nem példamutató – épp ellenkezőleg.

Az aggódó követők öt év videóanyagát nézték át bizonyítékok után kutatva, és az újra felszínre került felvételekből világossá vált, hogy az anyuvlogger kedvelt – és a videóiban nyíltan vállalt – fegyelmező technikái közé tartozik az ételmegvonás. Gyerekeit például gyakran fenyegette azzal, hogy „elveszítik a vacsora-kiváltságukat”. Egy alkalommal hatéves lánya, Eve azért maradt éhen, mert elfelejtette magával vinni az előre becsomagolt ebédjét az iskolába. Akkori vlogjában Franke elmondta, Eve tanára felhívta, hogy vigyen be ételt a lányának, de ő ezt nem tette meg.

Remélhetőleg senki nem kínálja meg ennivalóval, senki nem lép közbe, és ad neki ebédet, mert akkor nem fogja megtanulni, mi a következménye a tetteinek. Azt remélem, hogy éhes lesz, mikor hazajön, és rádöbben, mennyire gyötrelmes volt egész nap éhezni, és így a jövőben gondoskodni fog róla, hogy mindig magával vigye az ebédjét

mondta el a videóban.

Mindenki látta, hogy baj van

A fentebb leírt esetek hatására 2020-ban elindult egy online petíció, amelyben vizsgálatot követeltek a Franke szülőkkel szemben, és amit mostanáig közel 18 ezren írtak alá. Ennek leírásában további példákat hoztak arra, milyen megkérdőjelezhető cselekedetei voltak a családi youtubernek. Ezek között szerepel például, hogy

  • szinte meztelenül, egy szál pelenkát ráadva vitte el a hároméves lányát egy szupermarketbe;
  • azt mondta, hogy a fia nem autista, mert nem intellektuálisan akadályozott;
  • és egész nyárra eltiltotta a gyerekeit minden elektronikai eszköz használatától, beleértve a tévét is.

A kezdeményezés bizonyos értelemben célt ért, ugyanis az aláírásgyűjtés kezdetekor a gyermekvédelmi szolgálat előre be nem jelentett látogatást tett a családnál, és állítólag mindegyik gyerekkel külön beszéltek a kétórás ott-tartózkodásuk alatt, majd lezárták az ügyet arra hivatkozva, hogy a vádak nem voltak megalapozottak.

A házaspár ezután nyilatkozott az Insidernek, hogy magyarázatot adjanak az ellenük felhozott vádakra. Kevin Franke elmondta, a döntést, hogy Chadet hónapokra kitiltják az öccsével közös szobájából, „évekig tartó fizikailag és érzelmileg kártékony viselkedés” közepette hozták meg. Elmondása szerint az akkor 15 éves fiú a testvéreivel és az osztálytársaival is rendszeresen összebalhézott, ami miatt az iskolában fel is függesztették. Emiatt tíz hétre egy – problémásnak bélyegzett kamaszoknak szánt – átnevelő táborba is elküldték a vadonba.

Ruby Franke elmondása szerint fiuknak csak azt nem engedték, hogy az öccsével egy szobában aludjon, máskülönben maga választhatta meg, hol lesz a fekvőhelye, és ő a babzsákot ítélte a legkényelmesebbnek. Azt is mondta, Chad mindvégig tudta, hogy amint változtat a viselkedésén, a felújított, saját szobájában alhat majd. „Csak éppen hét hónapba telt, mire meghozta ezt a döntést” – tette hozzá az anya.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jodi & Ruby (@moms_of_truth) által megosztott bejegyzés

Az Eve-vel történt incidenssel kapcsolatban Franke azzal védekezett, hogy a kislány iskolája 45 perces autóútra van az otthonuktól, és a tanításnak két órán belül amúgy is vége lett volna.

Megszakadt a szívem érte. Azt mondtam neki: »Ó, drágám, annyira sajnálom. Éhes leszel, és emiatt én is ugyanúgy kellemetlenül érzem magam. Nekem is rossz lesz veled együtt, de tudom, hogy képes vagy arra, hogy felvedd az ebéded az előszobában, és magaddal vidd, amikor beülsz a kocsiba«

– magyarázta.

Mint kiderült, minden gyerekük hatéves kora körül tanulta meg, hogyan kell összekészítenie saját ebédes dobozát a kamrában és a hűtőben lévő élelmiszerekből. Aznap Eve egyszerűen elfelejtette elvinni a sajátját. Megnyugtatásul közölték, amikor a kislány hazaért, uzsonnázott egy jót, és soha többé nem felejtette otthon az ebédjét, vagyis megtanulta a leckét. „Ez is egy módja annak, hogy megtanítsuk a gyerekeinknek, hogyan éljenek felelősségteljesen, és hogyan legyenek önmaguk urai ahelyett, hogy valaki mástól függenének, aki mindig gondoskodik róluk” – fogalmazott az apa.

Ugyanez a logika érvényes a szülők szerint akkor is, ha a gyerekek felelőtlenül használják a telefonjukat vagy tabletjüket, és el kell venni azokat tőlük. Ezt a bevett Franke-féle gyakorlatot is kifogásolták páran, azzal vádolva a szülőket, hogy elszigetelik a gyerekeiket a barátaiktól. A házaspár szerint azonban ez csak egy másik mód arra, hogy gyerekeik felelősebbé váljanak, és megtanuljanak nem függeni a képernyőktől.

Az elektronikától való függés az első lépése a szétkapcsolódásnak, az egymástól való eltávolodásnak. Az emberek kényelmetlenül érzik magukat, amiért én egy összekapcsolt családot mutatok nekik. Ettől elszégyellik magukat, és ezt rám vetítik ki

– vélekedett Ruby Franke.

A szülőpár azt mondta, nem voltak felkészülve a támadásokra, és egyesek szándékosan kontextusukból kiragadott klipeket posztoltak róluk, hogy minél rosszabb színben tüntessék fel őket. Halálos fenyegetéseket kaptak (nemcsak ők, a gyerekeik is), rájuk ijesztettek, hogy kirúgatják őket a munkahelyükről, valamint szponzori szerződéseket is buktak a rengeteg negatív reakció miatt.

Franke a botrányt követően abbahagyta a vlogolást. Miután kicsit elült a vihar, felcsapott mentálhigiénés coach-nak, és összeállt Jodi Hildebrandt életvezetési tanácsadóval. Közös platformot alapítottak, amit olyan anyáknak szóló támogató csoportként jellemeztek, amely segít „kezelni a torzulás sötétségében elveszetteket.” Moms of Truth (Az igazság anyái) néven közös Instagram-fiókot üzemeltettek, videókat posztoltak gyereknevelési és párkapcsolati témakörökben, illetve szülői tanfolyamokat vezettek.

Vállalkozásukat sokan szektának bélyegezték a páros káros és tekintélyelvű tanításai miatt. Azt vallották és terjesztették például, hogy a szülőknek nem szabad feltétel nélkül szeretniük a gyerekeiket, illetve a kicsik nem érdemlik meg a magánélethez való jogot. Az Insider szerint a két nő rasszista, fogyatékosellenes és transzfób megjegyzéseket is tett az oldalon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ConneXions (@connexionscoaching) által megosztott bejegyzés

„Most már biztonságban vannak”

Augusztus 30-án Frankét és Hildebrandtot letartóztatták, miután előbbi 12 éves fia egy szomszédhoz menekült, aki riasztotta a rendőrséget. A hatóságok beszámolója szerint a gyerek „kórosan soványnak és alultápláltnak” tűnt, „mély vágásokat észleltek a testén, melyek kötéllel való megkötözésből” származtak, a csuklója és a bokája körül pedig ragasztószalag volt. Miután átkutatták Hildebrandt otthonát, Franke 10 éves lányát is hasonló állapotban találták. A gyerekeket kórházba szállították, akik két további kiskorú testvérükkel együtt gyermekvédelmi gondoskodásba kerültek.

A két nőt őrizetbe vették, óvadék ellenében sem engedték ki őket, a bíró ugyanis „a két gyermek sérüléseinek súlyossága” miatt ezt nem engedélyezte. Hat rendbeli súlyos gyermekbántalmazás vétsége miatt emeltek vádat ellenük. A washingtoni ügyész közleménye szerint

Frankét és tettestársát, Hildebrandtot „többszörös fizikai sérülések vagy kínzások, éheztetés vagy alultáplálás, valamint súlyos érzelmi sérülések életet veszélyeztető kombinációjának” okozásával gyanúsítják.

A hatályos törvények szerint a felsorolt bűncselekményekért akár 15 év börtönbüntetés is kiszabható rájuk. Első bírósági meghallgatásukra szeptember 8-án, online került sor, a következő tárgyalás szeptember 21-én esedékes.

Franke szomszédai állításuk szerint nem lepődtek meg, amikor rendőrök hadát látták az egykori youtuber háza előtt. Egyikük azt nyilatkozta, hogy „mindenki fellélegzett, mert azt hittük, hogy a zsaruk hullazsákokkal fognak kijönni a házból.” A környékbeliek elmondása szerint az anyának szokása volt hetekre eltűnni, és ilyenkor egyedül, felügyelet nélkül hagyta otthon a gyerekeit, hogy gondoskodjanak magukról.

Kevin Franke ügyvédje megpróbált elhatárolódni a bántalmazási vádaktól. Azt mondta, a férfit felzaklatták a történtek, ráadásul az elmúlt 13 hónapban külön élt a feleségétől.

Franke legidősebb, húszéves lánya, Shari – aki tavaly szeptemberben szakította meg a kapcsolatot a rokonságával, és korábban nyilvánosan bírálta a szüleit – az eset után azt írta egy Instagram-történetben: egész családjával nagyon örülnek, hogy végre „igazságot szolgáltatnak”.

Évek óta próbáljuk jelezni a bajt a rendőrségnek és a gyermekvédelmi szervnek, örömünkre szolgál, hogy végre úgy döntöttek, lépést tesznek az ügyben

– írta, hozzátéve: testvérei biztonságban vannak, de „hosszú út áll előttük”. Mindenkit arra kért, imádkozzanak értük, és tartsák tiszteletben a privát szférájukat.

Ruby Franke testvérei – szintén szülőinfluenszerek – közös nyilatkozatot tettek közzé, amiben azt írták, hogy Franke és Hildebrandt letartóztatásának „meg kellett történnie”. Állításuk szerint az elmúlt három évben „a gyerekek érdekében” hallgattak, de a háttérben mindent megtettek, hogy biztonságban tudják őket. Posztjukat azzal zárták:

A gyerekek most már biztonságban vannak, és ez a legfontosabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik