Szórakozás

Séfek Séfe: Öt év után tért vissza egy korábbi versenyző, sírva fogadta a továbbjutását

Évekig készült, hogy bizonyíthasson a zsűrinek.

Csütörtök este két ismerős arccal is találkozhattak a nézők a Séfek Séfében: viszontláthatták A Nagy Ő tavalyi évadának egyik szereplőjét, illetve a főzőverseny egy korábbi versenyzőjét is, aki öt évvel ezelőtt már szerencsét próbált a műsorban, a második évadban viszont nem járt sikerrel: a válogatón egyedül Wolf András adott volna neki kést.

A 45 éves, gondnokként tevékenykedő Borsodi Szilvia ezúttal lazacot készített a zsűrinek, miközben pedig a döntésükre várt, a könnyeivel küszködött. Végül Krausz Gábor és Vomberg Frigyes is bizalmat szavaztak neki, utóbbi még a zsűripultból is kisétált, hogy a boldogságtól pityergő versenyző belékarolva távozhasson a stúdióból.

Várunk a tréningen!

mondták neki.

Kapcsolódó
Séfek Séfe: „Kicsit olyan savanyúnak tűnsz, mint az uborka” – mondta Krausz Gábornak A Nagy Ő-t is megjáró Virág
A Séfek Séfe csütörtöki adásában Péntek-Gyulai Virág, a Nagy Ő tavalyi évadának egyik szereplője is feltűnt a versenyzők között. A nő egy évvel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik